Celeb

Menyasszony lett VV Annamari

GYLF

2013. július 26. péntek 09:45

Alig négy hónapos randizgatás után szerelme eljegyezte VV Annamáriát. Azt tervezik, hogy jövő tavasszal örökre összekötik életüket.

A közelmúltban elvesztette szeretett édesapját, és egészsége miatt is aggódnia kellett VV Annamáriának, de az év jó hírt is hozott: a ValóVilág Furcsa lánya menyasszony lett.

Ahogy arról a Bors elsőként beszámolt, Annamari az interneten ismerte meg nála fiatalabb kedvesét, és a virtuális kapcsolat meglehetősen lassan fordult valóságos szerelemmé. Egy éve ismerem a vőlegényemet, de csak március 17-én találkozhattunk először, mivel külföldön élek és dolgozom – mondta a Borsnak Annamária.

– Dani szeretetreméltó, kedves fiú, ráadásul elviseli a rigolyáimat. Az első közös nyaralásunkat töltjük a Balaton partján, és a születésnapján állt elém, hogy meglepjen. Ilyen ijedt férfit még sosem láttam, mint amilyen ő volt akkor. Megkérdezte: lennék-e a menyasszonya, majd a felesége? Visszakérdeztem: hát legyek?

Azt mondta: jó lenne. Úgyhogy igennel válaszoltam. Soha életemben nem voltam ilyen boldog – mesélte mosolyogva a lány. Igaz, lapunknak nem titkolta, számított a lánykérésre, sőt már azt is pontosan tudta, milyen gyűrűvel jegyzik majd el. Nem bírtam magammal, kikutattam a táskájában a gyűrűt, és le is fotóztam – nevetett. – Az esküvő időpontját is eldöntöttük, jövő tavasszal, március 17-én kelünk egybe. Az egyéves évfordulónkon – újságolta Annamária.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16075104_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: halálos betegségek szabadulhatnak el Ukrajnából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15921_resized.jpg?avcount=1686174008
origo.hu

Berki Mazsi összevissza beszél új barátjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074466_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem tudják halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16072269_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz-ukrán háború 469. napja – Friss hírek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16073250_auto_resized.jpg
life.hu

Gyász! 86 éves korában elhunyt a népszerű magyar színész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074874_auto_resized.png
hirtv.hu

A törvénymódosítás a háztartási kutak létesítését és üzemeltetését könnyíti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16073729_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 8.: a Rák végre kiáll önmagáért, a Szűz változtat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074303_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Te vagy a legjobb" - Ibrahimovic magyar sportolót bálványozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15694_resized.jpg?avcount=1686174008
mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686174008
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16071823_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lesújtó hírt kaptunk, elhunyt a válogatott focista

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/nf3GOFV4EbXYXI54Ia_Szm1ivAYe55lbFDj2vrmNPY0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyN2NhYWFmNmYwYTQ0OTI4MjFhOGVmYmUyNjM1ZGI3.jpg
ÁLLATKÍNZÁS

Döbbenetes állapotban vannak a Dollyéktól mentett kutyák

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/0y7hVKfVf6_K48p7soIojvtqSTL-hW2V1uPthFp0lLo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I3ZjQ1NTI0N2I2MjRkMjdiY2Y1ZjA4ZDM1MGNjNWFm.jpg
Átok

Megátkozhatták Opitz Barbit: "hamarosan vége lesz a kapcsolatuknak"