Sok forog most kockán az Oasis egykori frontemberének: nemcsak dollármilliókat gombolhatnak le róla, de a botrány tönkreteheti a házasságát is az énekesnő Nicole Appletonnal, akivel egy 12 éves fiút nevelnek.
Így aztán a The Sun szerint Liam Gallagher első körben felfogadta a legjobb ügyvédeket, hátha sikerül elsimítania az ügyet.
Ez valószínűleg nem lesz könnyű, mivel az énekest hűtlenséggel vádoló nő állítja: teljesen biztos a dolgában és el is végezték a DNS-tesztet, ami feketén-fehéren bebizonyította, hogy tényleg a zenész az apa.
A szerelemgyerek állítólag azután fogant, hogy a brit rocksztár a tengerentúlon járva interjút adott egy New York-i újságírónőnek, Liza Ghiorbaninak, akivel aztán viszonyt kezdett. Az eredeti hírekkel ellentétben nem egyéjzsakás kalandról van szó, hanem egy több hónapos viszoynról, amelynek a férfi akkor vetett véget, amikor kiderült, hogy a nő (alábbi képünkön) teherbe esett.
Gjiorbani azért is döntött úgy, hogy kirobbantja a botrányt, mert a sztár többé szóba sem állt vele, a terhessége alatt egy fillérrel sem támogatta és a babával kapcsolatos minden kiadást neki kellett fedeznie.
Ahogyan sejteni lehetett, a sztár felesége teljesen kiakadt a hírre, és a pletykák szerint kirúgta otthonukból Gallaghert, aki jelenleg Ibizán vigasztalódik haverokkal és sok piával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.