Tovább gyűrűzik a botrány: a Bors először arról számolt be, Kovács Erzsi hiába várja azt a négymillió forintot, amelyet a fiaként szeretett Házibuli Attilának adott az elmúlt években.
Most kiderült, nem csak a férfi és a párja lakott hivatalosan az elismert énekesnő otthonában, a neve alatt működő cégeket is oda jelentette be. Egyes pletykák szerint ráadásul mindezt Erzsike tudta nélkül, hamisított papírokkal, Attila ezt azonban cáfolta.
– A saját kezével írta alá a papírokat, az ügyvédemnél meg is vannak a másolatok – mondta a tartozást korábban elismerő, annak mértékét vitató producer.
– Hazaengedtek a kórházból, azóta is padlón vagyok, nagyon megvisel ez az egész. Soha nem szerettem még ennyire embert, és hiába figyelmeztettek sokan, nem hittem nekik. Becsapott, ez egy szélhámos! – mondta könnyeit hullajtva Kovács Erzsi.
– Az első dolgom az lett volna, hogy kijelentem őket az otthonomból, de azt mondták, nem lehet, mert Attila két cégének is ez a hivatalos címe. Nem emlékszem, hogy aláírtam volna ilyen papírokat, de nem is ez a fontos most: mérhetetlen emberi fájdalom, amit érzek. Neki volt a széfemhez is kulcsa, ahonnan meg az összes aranyam eltűnt.
Úgy tudjuk, Attila tervezi, hogy a cégeinek új székhelyet keres, és ezek után hivatalosan ő maga is az új otthonának címére jelentkezik be. Minderről azonban már hiába faggattuk, a Muzsika Tv producere úgy érzi, olyan komolyra fordult az ügy, hogy az RTL Klub jóváhagyása nélkül nem nyilatkozhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.