Felkínálkoznak a nők az RTL Klub szépfiújának

RTL Klub
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 31. 10:45
Kristóf akkor is kell a nőknek, ha jól tudják, csak játszik velük. Az Éjjel-nappal Budapest szépfiújának ismeretlen lányok kínálkoznak föl, pedig mostanság jobban vágyik a barátai társaságára, mint egy pásztorórára.
Bors

Bizonyára sok férfi irigykedik Kristófra, hiszen szebbnél szebb nőket csábíthat el nap mint nap a sorozatban. A filmben a legtöbb hölgy hiába tudta, hogy egy gaz csábítóval áll szemben, mégis ellenállhatatlannak találta az egykori vízilabdást.

Ám Kristóf nem csak a sorozatban, a való életben sem ütközik túl nagy ellenállásba.

– Egy buliban voltam nemrég, amikor megszólított egy lány – meséli. – Fűt-fát kiabált rám, és mindenféle gátlástalan alaknak elmondott, amiért szerinte tiszteletlenül bánok a nőkkel. Nem vitatkoztam vele, hiszen mindenkinek meglehet a maga véleménye, de amikor a nyilvános fejmosás után eltelt néhány óra és megcsörrent a telefonom, ledöbbentem. A dühöngő lány hívott. Meginvitált magához, hogy töltsünk együtt egy vad éjszakát… – árulta el Kristóf, aki mostanában mintha lenyugodott volna egy kicsit.

– Nem mondom, hogy nem esik jól, ha tetszem a hölgyeknek, és persze nekem is mindenkihez van néhány kedves szavam, de hosszú távon nem adnak sokat ezek a kalandok. Mostanában ha van egy kis szabadidőm, szívesebben töltöm a balatoni barátaimnál pihenéssel – vallotta be a szívtipró, aki szerelme, Zsófi oldalán talán végre megismerheti a monogám kapcsolat szépségeit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.