ByeAlexet savazzák a rockerek

változás
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 30. 09:45
ByeAlex új dalát nehéz volna elsöprő sikernek nevezni. Jóval kevesebben kattintanak rá a világhálón, mint eddigi számaira, sok rajongó leszólja, de még zenészek szemében is kínos vicc. Mi lehet az ok?
FF

Úgy tűnik, nagy port ver fel ByeAlex Messziről című dala. A rockos stílusú nótát a múlt héten mutatta be az énekes, értékelése azonban igen megosztja a közönséget és a zenészvilágot is.

Videóját még csak 27 ezren látták, a hozzászólók körülbelül fele pedig leszólja a produkciót. Új dalát jóval kevesebben értékelik, mint a korábbi slágereit. Holott Alex számára nem ismeretlen a műfaj, évek óta van egy keményebb zenét játszó zenekara is, a My Gift to You.

„Ezt jobb messziről hallgatni, úgy jobban jár mindenki…” – írja László a legnagyobb videomegosztó oldalon. „Ez így nagyon kevés ahhoz, hogy jó rockzenének nevezhessük.” „Kemény, mint a fagyott lóláb… Ja, nem.” „Szokás szerint ótvar.” „Az elhunyt rockerek forognak a sírjukban. Még ezt rocknak nevezni…” – fűzte hozzá egy Gabesz nevű kommentelő.

Vajon az lehet a baj, hogy a közönség megszokta Alex lágyabb hangvételű dalait és nehezen fogadja el új stílusát? Valószínűleg más is áll a háttérben, ugyanis zenészek is beszólnak ByeAlexnek. A Fish! zenekar énekese, Senior Hal szerint lehet, hogy jópofa fickó a Fonogram-díjas énekes, a zenéje azonban lejáratja a magyar underground vonalat.

– Ez egy borzasztó rossz szám. Az a baj ezzel a zenével, hogy azok, akik esetleg ByeAlex révén ismerkednének a magyar alternatívabb muzsikával, azt hihetik, hogy az egyenlő a tehetségtelenséggel – mondta lapunknak Kovács Krisztián, alias Senior Hal.

Lapunk szerette volna ByeAlexet is megkérdezni, hogyan értékeli új számát, ám ő nem kívánt megszólalni a témában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.