Celeb

Bűncselekményt követett el Hujber Ferenc

B. M., FF

Létrehozva: 2013.07.09.

Közokirat-hamisítást követett el Hujber Ferenc, amikor hamis érettségivel felvételizett a Színművészetire. Ráadásul lopott szakdolgozatot adott be, ezért akár meg is foszthatják a diplomájától.

Nagy vihart kavart Hujber Ferenc Szily Nórának adott nyilatkozata, amelyben elárulta, hogy az egész színészi karrierje csalásra épül.

– Nincs érettségim. Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a színművészeti főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen. Régóta be akartam vallani, mert fontosnak tartom ezt is. Nem akarom, hogy egyszer, amikor majd pozícióban leszek, és rálépek valakinek a lábára, megjelenjen a hír, hogy Hujber Ferencnek hamis az érettségi bizonyítványa, és a szakdolgozata plágium. Azt szeretném, hogy tőlem tudják meg – mondta a színész az interjúban. 

Diplomamunkájának az volt a címe, hogy „Szerepálmom, Lady Macbeth”, és egy húsz évvel azelőtti dolgozatról másolta. – Én csak a címet találtam ki, de ezt a kamu ­szakdol­gozatot úgy védtem meg, hogy ötöst kaptam rá – fejtette ki. 

A Bors telefonon érte el Hujber Ferencet, akit egyáltalán nem érdekel, milyen következményei lesznek kijelentéseinek.

– Alig várom, hogy elvegyék a diplomámat. Mit számít a diploma? Most őszintén... Tényleg azt gondolja bárki, hogy én attól vagyok jó színész, hogy van diplomám? Komolyan azt hiszik, hogy emiatt kapok szerepet vagy bármilyen más munkát? Komolyan bárki ezt hiszi Magyarországon? – kérdezett vissza Hujber, akit a nyilatkozat után megrohamoztak az újságírók. 

– Sejtettem, hogy nagy visszhangja lesz az interjúnak, remélem, minél több emberhez eljut, mert lehet belőle tanulni – mondta lapunknak a színész, aki Szilynek arról is beszélt, hogy szeretne végre őszintén, gátlások nélkül az emberek elé állni, és vállalni önmagát. Arról is vallott, hogy képtelen a monogámiára, és elválik feleségétől, akivel továbbra is egy fedél alatt él a fiuk miatt. 

A színész nem számít rá, hogy megváltozik az élete azután, hogy kitálalt. – Nem borítottam fel az ­éle­te­met. Én így élek. Csak az emberek ezt másnak látták – mondta a színész, akit nem ­érdekel, ha vallomása sokak nemtetszését váltja ki.

Időt kér az egyetem

A Bors megkereste a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori hivatalát, amelynek a titkárságvezetője elmondta, időbe telik, mire elválik, milyen következményei lesznek Hujber Ferenc plagizálásának.

– Ez egy régi történet, még nem tudunk nyilatkozni, de már ügyvéddel konzultálunk – válaszolt röviden annak az intézménynek a képviselője, amelyben Hujber a diplomáját szerezte.

Lapunk utánajárt, hogy milyen folyományai lehetnek az 1995-ben történt közokirat-hamisításnak és az 1999-es plagizálásnak majd húsz évvel a történtek után.

– A közokirat-hamisítás elévülése több tényezőtől függ. Ha csoportos közokirat hamisításról van szó, akkor hosszabb idő múlva is büntethető, mint nyolc év, de tizennégy év után szerintem már biztosan nem – mondta el egy büntetőjogi ügyvéd, aki hozzátette, a plagizálás szerzői jogokat sért, így polgári jogi szempontból perelhető az illető.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóreferensétől, Lázár-Takács Katától megtudtuk, minden esetben az egyetem működési szabályai szerint történik eljárás plagizálás esetén, nincs olyan központi szabályzat, amely kötelezi az egyetemet, hogy vegye vissza a színész diplomáját.

Ugyanakkor közismert, hogy alig több mint egy éve Schmitt Pál akkori államfőtől a Semmelweis Egyetem szenátusa elvette a doktori címét, miután kiderült, hogy disszertációjának jelentős része szó szerint megegyezik egy francia nyelvű értekezéssel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715100610
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715100610
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715100610
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715100610
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715100610
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715100610
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715100610
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch