Varga Viktor égi jeleket követ

holló
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 25. 09:45
Egy holló és egy jósnő hatására vált meg menedzsmentjétől Varga Viktor. Az énekes az égiek üzenetének hatására úgy döntött, önállósodik, és kirángatja az országot a búskomorságból.
Ferenczi Fruzsina

Varga Viktor élete fenekestül felfordult, összeköltözött szerelmével, megváltoztatta a külsejét, és a karrierje is új fordulatot vett. Ez utóbbi nem kizárólag rajta múlt.

– Rendkívül izgalmas eset történt velem nemrégiben – újságolta lapunknak az énekes. – Tetőtéri ablak alatt alszom, és egy reggelen, ahogy felébredtem, egy holló nézett be rajta, egyenesen a szemembe, majd a csőrével bekopogott az ablakon. Persze megijedtem, mert a fekete madár köztudottan gyakran halálhír hozója, ezért rögtön felhívtam anyut, hogy minden rendben van-e. Szerencsére nem volt baj, de nem hagyott nyugodni az eset, ezért elmentem egy jósnőhöz, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy változást hozott a holló.

A jövendölés már aznap valóra vált, és a változás hosszú évekre befolyásolhatja Viktor pályafutását.

– Kaptam egy levelet, hogy külön-külön a menedzsment és a kiadó szerződést ajánl nekem. Hirtelen el kellett döntenem, hogy mire vágyom: folytassam velük még öt évig vagy a saját utamra lépjek. Úgy érzem, az utóbbi jobban szolgálja azt, amit elhatároztam. Feltett szándékom ugyanis, hogy a dalaimmal igazi értéket, kiutat adjak ennek a meglehetősen depressziós országnak – nyilatkozta a Borsnak az énekes.

Bokáig növeszti a szakállát

Külsejében is megváltozott Varga Viktor. Úgy döntött, élete végéig növeszteni fogja a szakállát.

– Az egész úgy indult, hogy édesapám szobrot készített rólam, és a gipsz beleragadt a szakállamba. Ezután rájöttem, hogy a szakáll jelképpé válhat az új út megjárásakor. Amíg a hajam nő, addig a szakállam is – határozta el magát az énekes, akinek párja, Cynthia odáig van új fizimiskájáért. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.