Szulák Andrea szívéhez nőtt Flóra 

versenyzők
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 07. 14:45
Szulák Andrea az mondja, nem bánná, ha az ő gyermeke pár év múlva olyan belevaló leány lenne, mint amilyen most Flóra.
Bors

Mérföldkőhöz érkeznek a tanulók Az ének iskolája szombat esti adásában.

Az elődöntőben mind a tizenhatan, azaz az ikrekkel együtt tizenheten megmérettetnek, hogy kiderüljön, ki lesz közülük az a hat énekespalánta, aki a döntőben szólóban szerepelhet. 

Ezen az estén a legfiatalabb tehetség, Flórácska is bebizonyította, hogy sokszínű énekes, és – ahogyan a tanárai szokták mondani – a cukiságán túl is helye van a tehetséggondozó műsorban.

Szulák Andreát olyannyira elvarázsolta a kislány produkciója, hogy mindenki előtt kibukott belőle: abban reménykedik, pár esztendő múlva saját lánya is olyan lesz, mint Flóra. De vajon mit értett ez alatt pontosan Szulák Andrea?

– Flórácska a természet lánya, aki nagyon jó közegben él. Látszik, hogy tiszta lelkű, de azért mégsem kell félteni őt, mert egyáltalán nem szelíd kislány, hanem egy igazi, „belevaló tyúk” – árulta el az énekesnő, aki azt sem titkolja, időközben mindegyik tanuló a szívéhez nőtt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.