Prince Jackson: megölték apukámat a koncertekkel

Michael Jackson
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 28. 15:45
Könnyfakasztó, sokkoló vallomást tett Michael Jackson legidősebb fia, Prince az AEG koncertszervező cég elleni perben. Ő is megerősíti vádat, miszerint a pop királyát belehajszolták a halálba.
Bors

A néhai popsztár családja azért perli az AEG Live céget, mert szerintük ők alkalmazták Jackson orvosát, dr. Conrad Murray-t, és ők erőltették azt, hogy a sztár rossz egészségi állapota ellenére is állandóan próbáljon. A család részéről elsőként vallomást tevő Prince most ráhúzta a koncertszervezőkre a vizes lepedőt.

– Apának nagyon sok problémája volt az AEG-vel. Volt, hogy zokogva tette le a telefont egy megbeszélés után, és azt mondogatta, hogy meg fognak ölni, meg fognak ölni – mesélte el-elcsukló hangon Jacko legidősebb fia a bíróságon.

Prince Jackson szerint apjának sokkal több időre lett volna szüksége ahhoz, hogy megfelelően felkészüljön a visszatérésére, és a koncertszervező cég feje, Randy Phillips nem csak apját, hanem apja kezelőor-vosát, dr. Conrad Murray-t is sakkban tartotta.

Levetítettek egy megható videót is a Jackson család életéből, ahol kiderült, hogy a körülmények ellenére példás harmóniában élt Jacko a gyerekeivel. Prince apja életének utolsó másodperceiről is beszámolt.

– Apa félig lelógott az ágyról, közben pedig fel voltak akadva a szemei. A húgom, Paris, felszaladt amikor a sikoltozásokat hallotta, de aztán letaszigáltuk. Magából kikelve zokogott és azt üvöltötte, hogy aput akarom! Amikor kiérkeztek a mentők, már én is sírtam. Aztán Murray doktor közölte velünk a rossz hírt, hogy apa meghalt. Azóta minden megváltozott, éjszakánként aludni sem tudok.

A fiú vallomása javítja a Jackson család esélyét az egyre inkább bonyolódó perben. Jacksonék remélik, hogy kiderül az igazság, és a pop királya végre békében nyugodhat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.