Nem változtatta meg az anyaság Ördög Nórát

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 27. 12:30
Kislányát karjában tartva, lefogyva, boldogan mosolyogva jelent meg először a nyilvánosság előtt a szülést követően Ördög Nóri.
A. T.

A kismama hét hétig bujkált a kis Mici világra jötte után, hogy csak a babára koncentrálhasson, de tegnap délután elérkezettnek látta az időt, hogy végre emberek közé menjenek. Kislánya miatt három hete kihagyta vállalkozása, az Angel’s Army első önbizalom-növelő táborát, és csak a világháló segítségével lépett kapcsolatba „angyalaival”.

Tegnap azonban, ha csak rövid időre is, de beugrott egy másik rendezvényükre, és a látogatásról fotó is készült. Azonnal megállapítható, hogy Nóra külsőre semmit sem változott. A pici arcát ugyan nem láthatjuk a képen, de mamája boldog mosolyát igen. Nóri a napi nehéz­ségek ellenére élvezi az anya­-ság minden pillanatát, melyről blogjában rendszeresen beszámol rajongóinak.

„Az én csodálatos, angyalarcú kislányom teljesen észrevétlenül hálózott be: ki ne szeretné egész álló nap a karjában tartani és ringatni a gyönyörű újszülött gyermekét? Csak nézni, ahogy békésen szuszog, néha meg-megrándul, kalimpál a kis pálcika karjával, édesen sóhajt, öntudatlanul, álmában mosolyog.” 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.