Meglepő: Cipő nélkül is népszerű a Republic

Sipos F. Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 29. 17:45
Úgy tűnik, végre csitul a felhajtás és kezd visszaállni a rend a régi kerékvágásába a Republic háza táján. Az új frontemberrel is dübörög a banda, és a nézőszám sem fogyatkozott.
ozs

Egyre több fellépést vállal az új felállású Republic. A közönség nem csappant meg eddig és a rajongók is elfogadták, hogy Sípos F. Tamás tölti be az együttes frontemberi szerepét.

Az egykori és a jelenlegi énekest szinte egy lapon sem lehet említeni, annyira eltérő a hangjuk, stílusuk és előadásmódjuk. A Republic alapító tagjának számító Boros Csaba szerint pont ettől működik tovább a gépezet.

– Olyan pörgős két órás koncerteket adunk, ami hűen és méltóképpen őrzik a múlt emlékeit. Ugyanúgy megjelenik most is az ugrálás, őrjöngés, könnyezés, vagyis minden érzelem, ami a Republicban benne volt. Tomi egy más típusú ember, egy vidámabb kitárulkozóbb előadó, egy Cipőtől teljesen eltérő egyéniség. A közönségünkből eddig akik odajöttek hozzánk a koncert után, azok kivétel nélkül azt mondták, hogy így a jó, hogy nem egy Cipő másolat áll a színpadra. Az emberek többsége felfogta, megértette és Cipővel együtt eltette magába azt a Republicot ami akkor volt, és nyitnak ebbe az irányba, amit a zenekar most nyújt.

– Azt kell hogy így mondjam, hogy ez így a szomorúsággal együtt némi örömmel tölt el – magyarázta Boros Csaba, aki az új felállásban a gitározás mellett az eddig megszokottnál jóval több számnál ereszti ki a hangját. – Tomi is énekel, meg én is énekelek, és közösen is sokat éneklünk. Pontosan azért, hogy érzékeltessük: itt nem egy énekesi szerep van helyettesítve, hanem egy közösségi munka zajlik. Cipőt nem kívánjuk pótolni, hiszen őt pótolni sem lehet – tette hozzá a Republic basszusgitárosa.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.