Celeb

Másfél hónapot töltött zárt osztályon Szikora

Harle Tamás

Létrehozva: 2013.06.02.

Szikora Róbert a hatvanadik, az R-Go együttes a harmincadik évfordulót ünnepli az idén, amely alkalomból hatalmas ingyenes koncerttel szeretnék meghálálni hűséges rajongóik szeretetét. A csikidamkirály édesapjától örökölte a táncdal­éneklést, és az ősszel kezdődő sorozatban mentoraként igyekszik átadni – ahogy ő mondja, elsősorban – az emberséget az X-Faktor ifjú tehetségeinek.

Édesapja Szikora Jenő, táncdalénekes. Mit jelentett ez az ötvenes évek elején-közepén?

Édesapámnak életformát, nekem a csodát. Az egyszobás lakásunkba járt hozzá dobtanár, sztepptanár, jöttek a barátai, nagy nyüzsgés volt. Leginkább kerthelyiségekben lépett fel, Németh Lehellel, Kovács Erzsivel is; a fára szerelt megafonból szólt apám hangja, én pedig sihederként a kis székemen ültem, és hallgattam őt. Megéreztem a színpad varázsát, feledhetetlen emlék.

Akad olyan, amit visszahozna abból a korból?

Az emberek életigenlését! Amikor eszméltem, közel volt még a világháború vége, azt láttam, hogy akár egy virslitől jókedvűek tudtak lenni.

Egyszer azt nyilatkozta, „örök életre vagyok gyártva”. Ez mit jelent?

Karácsony előtt születtem, anyai nagymamám ragaszkodott hozzá, hogy hat nappal később a kórházból az első utunk a templomba vezessen. Egész életemben csak hat napot voltam tehát Jézus nélkül, így a lelkem nem merült el annyira a földi anyagban. Ő a bűnbe esett embert megmentette, így örök életet ad nekünk. A kereszténység az egyetlen vallás, amelyben nem az ember keresi Istent, hanem az Isten szólít téged.

Gyakran kezébe veszi a Bibliát?

Igen, hiszen minden áldott nap elmegyek a templomba.

Mondana egy idézetet?

Az istenszeretőknek minden a javára válik…

Ha nem zenész lett volna, mivel keresné a kenyerét?

Pap lettem volna. De a Jóisten nem ezt akarta. Ha nem lenne családom, pap lennék.

Ha nem zenél, és valóban azt teszi, amit csak szeretne, akkor mi a legkedvesebb elfoglaltsága?

Például kutyát sétáltatok, mint most, Macit, a hétéves labradoromat. Hobbim a teniszezgetés, a Korner nevű Budapest első osztályában szereplő csapatban még mindig játszom.

Mentorként mit fog tudni átadni az X-Faktorban?

Azt remélem, elsősorban a hitelességet. Az emberséget. Régen a tanítók az egész éle­tüket odatették eléd, a viselkedésükkel, a gondolkodásukkal példát adtak. Nem feltétlenül az a jó tanács, hogy milyen zenei bravúrt énekelj ki. Illés Lajos például annak idején egy amatőr versenyen  odajött hozzám, a vállamra csapott, és azt mondta, no, öcsi, ez jó volt, ezt csináld. Ez megerősít. Majd elválik, hogy mindaz a tapasztalat, amit csaknem ötven év alatt összeszedtem, lesz-e táptalaj.

Az igaz, hogy Prince az előadói ideálja, olyannyira, hogy a koncertvideóit alaposan ki is elemzi?

Prince nagy művész, de senkit sem lehet szolgai módon másolni. Annak idején a reneszánsz festőiskolákban először a tanítványok a mestert másolták, majd el kellett felejteniük mindent, és rátalálni az egyéni stílusra. Ma a kiadók sajnos azt mondják, oké, te legyél olyan, mint Beyonce, és megpróbálják letörni a fiatalok szárnyát. No, én ilyet biztosan nem mondok majd az X-Faktorban.

Mindig különleges élményként emlegeti a határon túl adott koncertjeit. Más az a szeretet, amit ott ad a közönség?

Ahol sok a koncert, ott nincs olyan nagy jelentősége egy-egy előadásnak. Kárpátaljára, a Vajdaságba, Erdélybe nem jutsz el minden héten. Ezért is vállaljuk el akár ingyen vagy félpénzért. Tizennégy órát buszozol, de az ember ott azt érzi, hogy küldetése van. Nem egyszerű ott elénekelni a Himnuszt, lélekben mindenkit hazahoz.

Hogyan tudta elérni, hogy a katonaság helyett… Hm… szóval, hogy az elmeosztályra kerüljön?

Amikor be akartak hívni, a Hungáriával turnéztunk, az Interkoncert pedig időről időre adott egy papírt, ami három hónapra felmentést jelentett. De mindig mondta a parancsnokságon az őrmester, viszik még magát, ne féljen. Én azonban, mint őspacifista el nem tudtam képzelni, hogy bevonuljak. Egyszer azonban pénteken jött a papír, hogy hétfőn vonulni kell. Akkor jöttünk haza az NDK-ból, egy barátom azt mondta, adjam oda neki az összes pénzt, amit kint kerestem, azzal felment a Hárshegyre és elintézte, hogy engem oda bezárjanak. Másfél hónapot töltöttem bent. Hogy milyen volt a zárt osztályon? No, ezt a fantáziádra bízom.

1953. 12. 16.

Megszületik Budapesten, a Nyilas csillagkép jegyében. Szülei hatéves korában elváltak.

A 60-as évek

Az általános iskola után gimnáziumot végez, de már 15 évesen a könnyűzene lesz a mindene: 1968-ban a One Word nevű együttes legfiatalabb tagja lesz. Egy évvel később „igazol” a Ferm nevű alakulathoz, ahol megismerkedik Környei Attilával.

A 70-es évek

Novai Gábor ajánlására meghallgatja Fenyő Miklós, a Hungária frontembere; Szikora csatlakozik hozzájuk. 1975-ben feleségül veszi első nagy szerelmét, az akkor 18 éves Zsuzsát. Egyre ismertebb sztár a Hungáriával; közben Bob Lanky álnéven albumot ír Szűcs Judithnak.

A 80–90-es évek

1982. október 5-én kilép a Hungáriából és néhány hónappal később a zenéléssel éppen felhagyni készülő Környei Attilával megalakítják az R-Go együttest. Elindul Szikora szóló- és szerzői karrierje is, 1990-ben ő szerzi a nagysikerű Angyalbőrben című tévésorozat zenéjét; 1998-ban a Hangszál(l) című televíziós produkcióban műsorvezetőként is bemutatkozik

Kétezres évek

Ekkorra az R-Go igazi nagyágyú lesz a hazai pop színterén; 2003-ban jubileumi koncerten ünneplik 20. születésnapjukat. 2003-ban EMeRTon-díjas lesz. Három egyéni albuma is megjelenik; a legutóbbi 2008-ban Szikora Robi szerelmes dalai címmel.

Tudta?

- Szikora kamaszkorában ismerte meg azt a lányt, Zsuzsát, akit később feleségül vett, és akivel 38 éve együtt él.
- Anyai nagymamája Radetzky-leszármazott, így még azzal is dicsekedhet, hogy ősei Napóleon ellen harcoltak, ráadásul győztek.
- A Hungária együttest elhagyva hozta létre az R-Go együttest, amely valójában azt jelenti: Robi, menj (Robi go!), de a latin ergo (vagyis, tehát) szóval is megegyezik kimondva.
- Szikora szándékai szerint az R-Go eredetileg punkzenét játszott volna, ám ezt az ötletet a zenészek elvetették, s egyszer csak létrejött a csikidám stílus. 

Ingyenes jubileumi R-Go-koncert

Az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő R-Go együttes ezúttal nem tervez telt házas bulit a Papp László Arénában. „A szülinapunkon szeretnénk mi átnyújtani egy nagy ajándékot egykori és mai rajongóinknak, már szervezzük az őszi nagy szabadtéri ingyenes koncertünket” – árulja el a tervet Szikora lapunknak. Mindemellett karácsonyra egy jubileumi albumot és az együttes történetét feldolgozó könyvet is ki akarnak hozni.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986310
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986310
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián