Még csak január közepe óta forgat a Barátok közt stábjával Seprenyi László, s a képernyőre is csak március közepén került, ám máris tinilányok tucatjai rajonganak érte, akik valószínűleg nem is tudják, hogy több száz társuk milyen szerencsés helyzetben van.
A napi sorozat Bartha Krisztiánja ugyanis annak ellenére, hogy a sorozatnak köszönhetőn már kereső színész, még mindig kollégiumban él, így tulajdonképpen lányok tucatjaival osztja meg „lakását”. Szennyesét az édesanyja mossa, bár a sorozatsztár erről már igyekszik maga gondoskodni.
– Szeptemberben költöztem Szolnokról Budapestre, hogy a Pesti Magyar Színiakadémián tanulhassak. Kézenfekvő volt, hogy kollégiumot választok, de csak középiskolaiban volt hely. Itt a szabályok is mások, mint egy felsőoktatási intézmény diákotthonában, a legtöbb ember fejében élő vad bulik tehát elmaradnak – mondta mosolyogva a Barátok közt sztárja, aki azt is elárulta, mindezek ellenére szereti a kollégistalétet.
– Az év végén befejeződik az iskola, akkor a kollégiumból is ki kell költöznöm. Valószínűleg az albérletet választom – folytatta Laci, hozzátéve: tulajdonképpen nem is olyan nagy baj, ha el kell hagynia az intézményt, ugyanis a rendszabályokkal néha-néha meggyűlt a baja.
– Mivel középiskolai kollégiumról van szó, még a szobák tisztaságát is ellenőrzik a tanárok. Nos, a rendrakás otthon sem ment, általában csak ledobom a ruhákat, aztán ottmaradnak – folytatta Laci, akinek a színházi és tévés elfoglaltságai miatt a takarodó idejét legalább kitolták a tanárok, így nem kell mindennap tízre hazaérnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.