Kemény: Budapest arca lett VV Éva

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 30. 08:15
Bár pocsék a híre – láncdohányos, iszik, botrányhôs –, mégis van, aki lát fantáziát Évában. Miss Budapest néven utazott el egy görögországi szépségversenyre, amelynek tulajdonosa annyira odavan érte, hogy saját zsebből fizette ki a repülőjegyét.
GYLF

Július 5-én este Athénban közel három tucat lány mutatja meg bájait a Miss Tourism Planet idei világdöntőjén, köztük a Miss Tourism Planet magyar színeiben Dara Edit is. Ő azonban nem az egyetlen honfitársnőnk, aki a kifutón bikiniben harcolhat a koronáért és az országokon átívelő karrierért: a viadalra bejutott VV, azaz Bau­kó Éva is, akinek régi álma annak az R. Lajosnak köszönhetően válhat valóra, aki ellen jelenleg a rendőrségen többek között kerítés gyanúja miatt folyik eljárás, és jelenleg a fővárost sem hagyhatja el.

– Azt mondta, lenne kedve ehhez. Én egyeztettem a verseny tulajdonosával róla, s ő zöld utat adott neki, így Éva Miss Budapestként próbálhatja ki magát
a nemzetközi porondon – mondta a Borsnak R. Lajos, aki számos hasonló versenyre küld magyar lányokat hosszú évek óta.

Ugyanezen a megmérettetésen 2004-ben éppen az a Horváth Éva lett a legszebb, akit azóta is egy ország ismer, és szép karriert tudhat maga mögött nem csak a divatszakmában, a televíziózásban is. A sors furcsa fintora, hogy amíg Budapesten alig van szórakozóhely, ahová Évát beengedik zűrös előélete és botrányai miatt, most épp a fővárost képviseli Athénban.

Megpróbáltuk szóra bírni ezzel kapcsolatban Tarlós István főpolgármestert, azonban nem értük el. A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója, Szűcs Somlyó Mária pedig annyit mondott: nem tudjuk, ki ő, ezért nem is kívánunk reagálni. A verseny tulajdonosa, bizonyos George Koutoulias azonban nem akárki.

A férfi a divatvilág elitjével ápol baráti kapcsolatot, és a verseny honlapján is büszkén mutogatja a „szakmai krémmel” készült közös fotóit. Naomi Campbell, Victoria Silvstedt, Paris Hilton és Giorgio Armani is köztük van. A Bors azt is megtudta, a férfi olyannyira pártolta Éva indulását, hogy ő fizette ki a repülőjegyét.

Ráadásul a múlt heti verekedése és kórházi ápolása miatt Éva két nap késéssel utaz­hatott a többiek után Athénba. Évát csütörtök óta több alkalommal is megpróbáltul elérni telefonon és az interneten keresztül. Egyszer fel is vette a telefonját, de csak annyit közölt: épp a fellépőruháját próbálja és le fog merülni a kártyája, le kell tennie. Az interneten küldött kérdéseinkre pedig napok óta nem reagált.

Editért szoríthat Magyarország

A kazincbarcikai Dara Edit korábban a Miss Hungary döntőse volt, így nem véletlenül kaphatott lehetőséget a nemzetközi porondon. Edit boldog, hogy képviselheti hazánkat.

– Nagyon szépek a lányok, profi a szervezés, az ellátásunk. Örülök, hogy itt lehetek, és Évával is hamar megbarátkoztunk – mondta a Borsnak a huszonhét esztendős színházi táncos, modell. 

BREAKING! VV Évát máris felfedezték!

VV Éva mégsem versenyzőként vesz majd részt a július 5-i athéni gálán. Hogy mi a valós ok, egyelőre nem lehet tudni, csak annyit, hogy a verseny tulajdonosának asszisztense lett a VV Törtetője. Ezt ő maga is elismerte a Faceboo­kon keresztül.

„A rendezvény lebonyolításában segédkezem. A megtisztelő feladat mellett természetesen kellemes kikapcsolódásban lehet részem!” – írta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.