Itt vannak az első ducifotók Molnár Anikóról

Molnár Anikó
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 21. 08:25
Már nem foglalkozik plusz-kilóival, ezért boldogan mutatta meg telt idomait a kamerának Molnár Anikó. Fotós barátjával együtt bebizonyította, hogy ducimodellként is szexi maradt.

Molnár Anikó végleg megbékélt külsejével, és már nem küzd kétségbeesetten a felszedett kilók ellen. Az egykori Nagy Ő szerint túlsúlyosan is lehet valaki szexi, amit legújabb képeivel bizonyít a Bors olvasóinak. 

– Ezeknek a képeknek az elkészítését hosszú és fájdalmas lelki folyamat előzte meg – vallotta be. – Sokáig nem tudtam elfogadni, hogy nagydarab vagyok, amire csak ráerősített, hogy a legtöbben a külsőm miatt támadtak. Még NDK-s úszónőnek is hívtak, amikor a villában voltam, pedig soványabb voltam, mint most.

Az egykori villalakót ilyen előzmények után meglepte, hogy eddig csak elismerő szavakat kapott. – Még Schobert Norbi is gratulált, ami nagyon meghatott. A mostani külsőmmel teljesen más stílust képviselek, sokkal boldogabb vagyok, mint amikor koplaltam. Szeretek enni, a nagymamám – akit nemrég vesztettem el – és az édesanyám is ilyen alkat.

Miután elfogadta magát, Anikó úgy döntött, hogy sok esztendô kihagyás után újra kamera elé áll. A fotózáson olyan jól érezte magát, hogy talán pikánsabb képekre is vállalkozik. – A fotósomnak, Bencze Zoltánnak köszönhetően teljesen felszabadult voltam, elillantak a gátlásaim, nem voltam szégyellős.

Igaz, nem meztelenül szerepelek a képeken, de talán még az sem okozott volna gondot. Ő is egy nagydarab fiú, aki folyamatosan küzd a kilóival, így tökéletesen megérti azt a lelki folyamatot, amin átmentem, és pontosan tudja, miért volt szükségem erre a fotózásra – magyarázta.

Anikó nem a duciságot népszerűsíti, de annak a híve, hogy mindenki érezze jól magát a bő-rében. – Még mindig nincs párom, de egyelőre jól érzem így magam. A munkámra és a saját életemre koncentrálok. Azt viszont észrevettem, hogy teljesen más pasiknak jövök be, mint régen, és kifejezetten tetszik a változás – mosolygott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.