Hajós András maga sem számított arra, hogy ennyire megérinti majd Bari Lacika. Márpedig csapdába esett, és ezt nem is tagadta, ahogy azt sem, hogy a csodás hangú énekespalánta gyerekkori énjét idézte fel.
– Amikor először láttam a színpadon, még egy hangot sem énekelt, de már sugdostam Szuláknak, hogy az én diákom lesz, mert én is ilyen voltam, így néztem ki – kezdte Hajós a tehetséggondozó műsorban. – Más szülők gyerekei közül csak Lacinál éreztem, hogy akár az enyém is lehetne – mondta András Az ének iskolájában, ahol a végső megmérettetésen szombaton és vasárnap este utoljára bizonyíthatnak a tanulók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.