Hajdú tönkreteszi a lázadó szépséget

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 25. 08:15
Példásan meg akarja büntetni Hajdú Péter A Szépségkirálynő című műsor harmadik helyezettjét. A produkció szerint a lány szerződést szegett és jogszabályt sértett, ami hárommillió forintba kerülhet neki.
F. F.

Még napokkal az élő adás után is érezhetően sokkos állapotban vannak A Szépségkirálynő készítői és szereplői, miután Kocsis Korinna visszautasította a harmadik helyezést jelentő Miss Intercontinental koronát.

Hétfőn sajtótájékoztatót rendeztek, ahol felvonult mindenki, akinek komoly szerepe volt a produkcióban: Sarka Kata licenctulajdonos mellett Hajdú Péter, a zsűritagok, és természetesen a három legszebbnek választott lány, Kárpáti Rebeka Miss Universe Hungary, Rákosi Annamária Miss World Hungary és Tímár Brigitta Miss Intercontinental Hungary is.

– Elképesztőek Korinna vádjai, mindenképpen balhét akart – közölte Hajdú. – Természetesen nem hagyjuk ezt annyiban, precedens értékű pert akarok látni, mert óriási erkölcsi károkat okozott a viselkedésével. Megfizet azért, amit tett!

A műsor jogi képviselője, dr. Berényi András szerint Korinnától mindenképp kártérítést fognak kérni.

– Megszegte az általa aláírt szerződését, a megítélésem szerint emellett jogszabálysértést követett el, és ha tovább folytatja a negatív nyilatkozatait, akkor a büntetőjogi felelősségét is vizsgálni kell – magyarázta a jogász.

A Bors információi szerint alaphangon hárommillió forintot követelnek majd rajta, ugyanis ennyit költöttek a lányokra fejenként a műsor alatt. Az összeg tovább is növekedhet, mert a készítők szerint a produkciót komoly erkölcsi és anyagi kár érte. A balhé miatt például jövőre kihátrálhat az egyik szponzor, és a műsor nemzetközi megítélésének sem tett jót a botrány.

Természetesen megkerestük Kocsis Karinnát is, de a műsor végén közzétett Facebook-bejegyzéséhez híven nem vette fel a telefonját.

Kárpáti szánja a botrányhősnőt

Kárpáti Rebeka ismert édesapja, R. Kárpáti Péter színész nagyon sajnálja, hogy a harmadik helyezett által kirobbantott műbalhé megpróbálta beárnyékolni lánya diadalát, és azt is, azt meg dőreségnek tartja, ha van aki azt gondolja; csak híres apjának köszönheti, hogy dobogóra került.

– Rebeka most érettségizik, úgyhogy drukkolunk neki, még az utolsó este is tanult – kezdte a büszke édesapa. – Szerintem sajátságos, ha valaki olyannyira képtelen kezelni a kudarcélményt, hogy sárdobálásba kezd. A rosszindulat mindig frusztráltságból fakad, foglalkozni vele időpocsékolás – mondta, majd érthető apai elfogultsággal hozzátette:

– Rebeka kisugárzása a természetességéből fakad, örülök, hogy ő képviselheti országunkat a legközelebbi nemzetközi szépségversenyen, bízom benne, hogy megállja a helyét, de kicsit még furcsa számomra, hogy ilyen fiatalon ilyen nagy megmérettetésen fog részt venni. Azért természetesen aggódunk is érte, s persze drukkolunk is!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.