Beijedt a nősüléstől Vastag Tamás

Mármarosi Tünde
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 08. 08:45
Megfutamodott a házasság elől Vastag Tamás, aki a frigy helyett a szakítást választotta. Az énekes hónapokig színlelt, mire érzéseit el merte mondani a mit sem sejtő Mármarosi Tündének.
A. T.

A Bors megtudta: az énekes és Mármarosi Tünde három héttel ezelőtti kenyértörése csak a rajongókat érte villámcsapásként, az ismerőseiket nem. Egy közeli barátja állítja, Tamás már fél éve nem érezte jól magát ebben a kapcsolatban, de annyira szerette Tündét, hogy hónapokig várta, hátha megváltozik a helyzet.

Ezt bizonyítja, hogy a csinos táncoslány szakításukkor elismerte, ő nem érezte válságban a kapcsolatukat, nem ő kezdeményezte az elválást. A nevét nem vállaló barát állításait vele is szerettük volna megosztani, de tegnap többször is hiába hívtuk telefonon.

Így azt sem tudtuk megkérdezni: igaz-e, miszerint a jövőképük is különbözött. A 26 éves Tünde házasságra vágyott, aminek az énekes még a gondolatától is megrémült.

– Tomika úgy érezte, sarokba szorítják. Tavaly megismerkedett egy másik lánnyal, de nem lépte át azt a bizonyos határt – állítja a barát. – Ezután kompenzálásba kezdett: közösen karácsonyoztak Tünde szüleivel, közös programokat szerveztek, de már nem volt boldog a kedvese mellett, inkább a munkába menekült.

Hónapok teltek el, mire a 22 éves Tamás rászánta magát a szakításra, amelyet ugyan ő kezdeményezett, de lelkileg mégis nagyon megtörte.

– Egyedül a színpadon érzi jól magát, legbelül azonban már nem. Valamikor jókedvű volt, most meg már a barátaival is alig tartja a kapcsolatot – mondta a neve elhallgatását kérő informátor.

Munkatársunk megkereste Vastag Tamást is, hogy reagáljon barátja állítá­sai­ra.

– A szakításomról már mindent elmondtam az RTL Fókusz című műsorában. Ennél többet nem kívánok nyilatkozni – jelentette ki.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.