Mióta véget ért a szexciborg nevével fémjelzett két valóságshow is, Alekosznak esze ágában sincs munkát keresni. A félgörög celeb ezt akkor árulta el lapunknak, amikor felhívtuk, ugyanis felröppent a pletyka, hogy a Libegőnél biztonsági őrködéssel keresi a kenyerét. Alekosz azonban kikérte magának még a feltételezést is.
– Még, hogy én ott őrködnék?! Csak kikapcsolódni voltam arra, semmivel nem foglalkozom. Kirándulgatok, pálinkázok, jól érzem magam – vágta rá Alekosz, akiről azt nem sikerült megtudnunk, miből is kellene kikapcsolódnia, ugyanis nem dolgozik semmit.
– Évek óta az volt a célom, hogy ne kelljen dolgoznom, elviselni más ostoba embereket. Kipróbáltam már pár munkahelyet, egyik sem tetszett, nem olyan a természetem. Vezetőként még talán el tudnám képzelni magam, de momentán ahhoz sincs kedvem – folytatta Alekosz, aki azt nem árulta el, hogy munka nélkül miből fedezi a kiruccanásokat. Ráadásul, mint ismert, hamarosan meg kell válnia a nyereménylakásától is, amit az RTL Klub szerződésszegés miatt visszaperelt tőle.
Pénz nélkül nincs szex
Alekosz és párja, Betty már két éve élnek együtt, s ha a férfi saját mondatainak hitelt ad, akkor alaposan fel kell kötnie a gatyáját. A csődör szerint ugyanis a hosszú párkapcsolat titka a pénz.
– Csak a pénz tudja megteremteni azt a nyugalmat és biztonságot, ami egy hosszú kapcsolathoz szükséges. Ha van pénz, nagyobb a kedv a szexhez is, ugyanis nem kell a napi gondokon rágódni. Minden alapja a pénz – magyarázta Alekosz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.