Szobrot akarnak állítani Cipőnek

szobor
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 05. 08:35
A Munkáspárt posztumusz Vörös Zászló-emlékéremmel tünteti ki a Republic énekesét, Cipőt. A tragikusan korán elhunyt rockzenésznek nem csak elvtársai szeretnének méltó emléket állítani.
B. M.

Szobrot érdemel Cipő – véli Szalay Gyula, Cipő barátja és rajongója, aki sok éve áll a Republic mellett, s akivel nyilván a rajongók is egyetértenek. – Cipő megérdemelné. Nem csak, mint a Republic énekese, hanem mint egy igaz ember, mert ő az volt – mondta a Borsnak a barát.

Emlékművet állítani drága dolog, de mint lapunk megtudta, lennének, akik az ügy mellé állnának. A Munkáspárt vezetője, Thürmer Gyula azt mondta, egyetért azzal, hogy Cipőnek szobra legyen. – Ha lesz ilyen kezdeményezés, akkor mi azt támogatni fogjuk. A családdal igyekszünk fenntartani a jó viszonyt, de természetesen mi egy politikai párt vagyunk, és nem szeretnénk kisajátítani Bódi László művészi emlékét – nyilatkozta lapunknak a pártelnök.

Mint megtudtuk, a kommunista párt emellett sem feledkezik meg elhunyt elvtársáról, a maguk módján is tisztelegnek majd Cipő emléke előtt. Bár a temetői megemlékezésen nem képviselték magukat, a napokban nagy eseményre készülnek.

– A jövő héten lesz pártunk kongresszusa, amelyen a Munkáspárt posztumusz Vörös Zászló-emlékérmet adjuk át az elhunyt Bódi László családjának, azzal az évkönyvvel együtt, amelyben a tisztelői rótták le kegyeletüket aláírá-saikkal – mondta a Borsnak Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke.

Ezzel a kitüntetéssel Cipő – némi túlzással – olyanokkal kerül egy társaságba, mint a rettegett diktátor, Joszif Visszarionovics Sztálin, Alekszej sztahanov bányász, a sztahanovista mozgalom névadója, és Lev Trockij forradalmár, a Vörös Hadsereg megalapítója. Ők ugyanis mind megkapták a Vörös Zászló-érdemrendet.

Cipő édesanyjával, Gizi nénivel fia születésének napján, a kistarcsai temetőben sikerült néhány szót váltanunk. A gyászoló édesanya azt mondja, már értesítették arról, hogy fiát posztumusz emlékéremmel tünteti ki a Munkáspárt. – Nagyon örülök neki, és ha bárki is szobrot akarna állítani Lacikának, azt is támogatom. Nincs olyan fia senkinek, mint az enyém – mondta Gizi néni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.