Szinetár Dóra nélkül ünnepelt Bereczki

Szinetár Dóra
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 07. 11:45
Bereczki Zoltán fergeteges koncerttel ünnepelte 37. születésnapját. A színészt a fellépés után köszöntötték barátai, kollégái, de felesége, Szinetár Dóra és gyerekük nem lehetett ott.
A. T.

Bereczki Zoltánnak a kislánya, Zorka rajza volt az idei legszebb szülinapi ajándéka. A színész-énekes május 2-án lépett a harminchetedik életévébe, de minden idejét lekötötte a felkészülés nagykoncertjére, így az ünneplésre nem maradt energiája.

A vasárnap esti megabuli azonban minden várakozást felülmúlóan sikerült, a közönség tombolt, állva tapsolta Bereczkit, akinek láthatóan nagy kő esett le a szívéről. A koncert után a rajongói tömött sorokban vártak aláírására, énekeltek neki, miközben egy másik teremben is a köszöntésére készültek: barátai, zenésztársai és szerettei vártak az érkezésére.

Volt felesége, Szinetár Dóra, akivel a mai napig jó kapcsolatot ápol, a koncerten igen, de itt már nem volt jelen. Idő előtt feltűnésmentesen távozott, karján az édesdeden alvó Zorkával, így Zoli nélkülük fújta el a szülinapi gyertyáját.

– Egyelőre nem zavar az idő múlása – mondta az ünnepelt, akit gyermekei is megleptek ajándékokkal. – Igazi különlegesség, hogy a kislányom rajzolt nekem, és tollal ráírta: Zorka és Apa. Marci fiamtól könyvet, míg Dóritól egy fotósorozatot kaptam Zorkáról.

Zoli a koncert után nem ül sokáig a babérjain, újabb nagy dobásra készül. Terveiről azonban nem akart nyilatkozni.– Én Bereczki Zoltán leszek a jövőben is, aki énekel, színészkedik és most egy nagy projekt foglalkoztatja, de erről egy szót sem tudsz kihúzni belőlem – mosolygott, és jelképesen becipzározta a száját. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.