Kiderült: George Michael tehetett a súlyos balesetről

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 22. 15:45
A 49 éves énekest szállító autó még múlt héten karambolozott az egyik brit autópályán, ám most kiderült, a mindössze zúzódásokat szenvedő sztár nem sokkal úszta meg a halált. Ráadásul ő maga okozta a bajt.
Bors

Egy brit nő majdnem elgázolta George Michaelt, amikor az énekes a múlt heti balesete során az autópályára zuhant kocsijából. Katherine Fox a Sunnak mesélte el a karambol részleteit.

A nő azt látta, higy az énekes a nagy sebességgel haladó autóból esett az autópályára, ő pedig csak az utolsó pillanatban tudta elkerülni, hogy halálra gázolja a sztárt.

– Szerencséje volt, hogy nem halt meg. Amikor megláttam az úton feküdni, azt hittem, pillanatokon belül el fogják gázolni. Egy csúnya vágás volt a fején és a tarkóján is, az egész arcát vér borította – nyilatkozta Fox.

A nő közvetlenül George Michaelék autója mögött haladt 110 kilométeres sebességgel. Mint kiderült, az anyósülésen ülő sztár menet közben megpróbálta kinyitni majd újra becsukni a Land Rover ajtaját, mivel az nem volt rendesen bezárva, ám a nagy sebesség miatt kizuhant a robogó kocsiból.

A csodával határos, hogy könnyebben sérülésekkel megúszta. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.