Játékos anya lett Jakupcsek Gabiból

játszótér
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 03. 11:45
A játszótéren majálisozott Jakupcsek Gab­riella. A műsorvezető, kihasználva a verőfényes időjárást, önfeledten játszott kislányával, olyan fiatalosan, hogy nem rítt ki a huszonéves kismamák közül.
Bors

Jakupcsek Gabriella ötvenévesen is fiatalos anyuka, fáradhatatlanul szaladgál játszó kislánya után. Bár a műsorvezető előtt sorra nyílnak meg a sztárok Ridikül című beszélgetős show-jában, ő maga féltve őrzi magánéletét. Négy évvel ezelőtt, negyvenhat évesen adott életet harmadik gyermekének, Emma Rózának, és azóta még inkább kerüli a nyilvánosságot.

A kicsiről ritkán beszél, fényképet pedig alig láthatunk róla. Ezért örültünk, hogy egyik olvasóriporterünk – akinek jár a tízezer forint – lencsevégre kapta a Kopaszi-gáton, ahol édesanyjával és kislányával múlatta az időt. Amíg a felnőttek beszélgettek, az örökmozgó Emma belevetette magát a játszótéri kavalkádba, homokozott és csúszdázott. Édesanyja fél szemmel figyelte, majd az utolsó csúszás után visszatértek a nagyihoz.

– Jakupcseken egyáltalán nem látszott, hogy januárban betöltötte az ötvenet. Nyári ruhájában, vékony testalkatával, napbarnított bőrével egyidősnek tűnt a fiatal anyukákkal. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.