Itthon maradt az igazi ByeAlex

Hamar Barni
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 11. 08:45
Egy 11 éves fiú leénekelte ByeAlexet. Hamar Barni az ének iskolájában adta elő a Kedvesem című számot, olyan jól, hogy Friderikuszék azonnal a Malmői dalfesztiválra akarták küldeni ByeAlex helyett.
Böszörményi Lilla

Nem kéne leégéstől tartanunk, ha Hamar Barni képviselné Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. A 11 éves srác ugyanis sokkal jobban énekli el a Kedvesem című dalt, mint maga ByeAlex.

Barni előadása után nem volt kérdés, hogy az utánzat jobb, mint az eredeti. Friderikusz Sándor viccesen meg is kérdezte Barnitól, hogy ráér-e a jövő héten kiutaz­ni Malmőbe, mire az énekespalánta gyermeki őszinteségével csak annyit felelt: sajnos suli lesz.

A szakemberek is nagyra értékelték Barni teljesítményét.  A fiú Király Viktor szerint is lepipálta az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő énekest. 

– Nem szeretnék senkit megbántani, főleg azért, mert nagyon tetszik ByeAlex dala – szögezte le Viktor, majd folytatta. – Meglepő volt számomra a fiú produkciója, hiszen a maga 11 évével tehetségesebb, és már most legalább azon a szinten áll, ahol ByeAlex és sok más zenész a szakmában – fejezte be az énektanár.

– Talán azért tetszett jobban az én produkcióm többeknek, mint az eredeti, mert nemcsak énekeltem, hanem gitároztam is közben – mondta kis gondolkodás után a kisfiú, aki már évek óta tanul gitározni, és Az ének iskolájában kamatoztatja is ezt a tudást.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.