Gór Nagy Mária házasságát a változó kor ingatta meg

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 17. 11:45
Gór Nagy Mária bevallotta: annak idején a klimax annyira megviselte, hogy hangulatváltozásait nem tudta kezelni. Viselkedése miatt a férje is elköltözött tőle. Ám a színésznő mindent megtett, hogy visszakapja az egészségét és a párját.
Böszörményi Lilla

A legtöbb nő esetében a klimax tabu témának számít. Gór Nagy Mária viszont mindig azok közé a hírességek közé tartozott, akik a problémáikról is bátran beszéltek. A színésznő azt sem tagadja, hogy nehezen viselte ciklusa megszűnését.

– Harminc éve vagyunk házasok, de olyan, mintha egy lányregény lenne a életünk. Biztos vagyok abban, hogy megtaláltam az igazit. Persze voltak válságos időszakaink. Néhány éve az is megesett, hogy különköltöztünk – árulta el Mária, aki nem tagadta, kapcsolatuk megromlásáért ő volt a felelős. – Édesanyám meghalt és ezzel egy időben jött a klimax. A viselkedésemmel pokollá tettem Buda életét, ő pedig úgy érezte, nem bírja tovább elviselni ezt az állapotot és elment – vallotta be őszintén.

A színitanoda alapítója pszichiáterhez fordult, és testmozgásba kezdett.

– Elkezdtem futni. Először este indultam, és kezdetben végigbőgtem a távot. Ez nem szégyen, hisz az a cél, hogy az ember megszabaduljon a fájdalmától. Ilyenkor, ahogy én tettem, szabadon lehet ordítozni futás közben. A sport a legjobb megoldás lehet arra, hogy azokat a hormonokat, amiket a változó korban magától már nem termel a szervezet, beindítsa. Emellett szakember segítségét is igénybe vettem, mert egyedül nem voltam képes feldolgozni a történteket – tudtuk meg Gór Nagy Máriától, aki még ma is havonta egyszer meglátogatja pszichiáterét.

– Persze ehhez az is kellett, hogy a nehéz pillanatokban is tudjam, érezzem, hogy Buda szeret és félt – árulta el Mária, aki megfejtette a hosszú házasság titkát is.

– Ennyi idő után már nem kell éjjel-nappal együtt lenni. Pár éve külön alszunk, saját kuckóink vannak, ahol nem zavarjuk egy­mást. Így sokkal jobban kipihenjük magunkat, és úgy érzem, vonzóbbnak is talál a férjem, mert nem lát olyan reggeleken, amikor bal lábbal kelek. Csak akkor töltjük együtt az éjszakát, ha mindketten azt szeretnénk – fejezte be a meglepően őszinte színésznő.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.