Selena Gomez már a Csajok szabadon című filmben is bebizonyította, hogy már nem az az ártatlan kislány, akit korábban gyerekek millió tartottak példaképüknek. Új videoklipjében azonban még merészebb és szexibb, mint korábban.
A húszéves énekesnő Come and Get It című dalához forgatott videójában áttetsző, mélyen dekoltált fekete ruhát visel, majd egy medencében illegeti magát kihívó pózokban. Gomez izgult a forgatás miatt, de sikerült gyorsan levetkőznie a gátlásait.
– Szerintem ez lett az eddigi legjobb klipem. Nagyon tetszettek a ruhák, és az is segített, hogy sok mindenben szabad kezet kaptam a rendezőtől. A zenéhez tökéletesen passzol a video, amelyben a föld, a víz, a szél és a levegő erejét szerettük volna megmutatni. Igaz, a vizes jeleneteknél majdnem megfagytam, de megérte a szenvedés – nyilatkozta az énekesnő az MTV-nek.
Selena Gomez nemrégiben ismét Justin Bieber oldalán bukkant fel, de azt a hírt egyikük sem erősítette meg vagy cáfolta, hogy újra összejöttek. Bieber ugyanakkor olyan képeket töltött fel az internetre, amelyekből egyértelműen látszik, hogy ismét egymás mellett találták meg a boldogságot. A lány barátait aggasztja a felmelegített kapcsolat.
– Próbáltuk őket távoltartani egymástól, de Justin rendkívül kitartó. Egészségtelen ilyen fiatal korban egy ennyire viharos kapcsolat, ráadásul Justin hagyta el őt, most mégis ő kezdeményez – nyilatkozta Selena egyik barátnője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.