Miközben az egykori James Bond, Pierce Brosnan még mindig irigylésre méltó formában van, és folyamatosan forgat, felesége, az egykor szexi újságírónő, Keely Shaye Smith nem képes tartani vele a lépést.
Két gyermeket is szült a színésznek, és az akkor felugrott kilók csak szaporodtak rajta az elmúlt tíz évben. Az egykor ideális pár így mind furcsábban mutat a vörös szőnyegen.
Talán ez lehet az oka, hogy lábra kapott a szóbeszéd: összejött Trine Dyrholmmal, akivel a Csak a szerelem számít című romantikus vígjátékban játszott. Ám a pletykának nincs alapja, a délceg színész ugyanis igazi mintaférj, róla lehetne mintázni a hűség szobrát. Egyre testesebb felesége nem is féltékenykedik.
– A feleségem legális megcsalásnak nevezi ezt – nyilatkozta Brosnan a New York Timesnak. Szeretek érzelmeket közvetíteni a filmjeimben, de a való életben nem tudnám azt csinálni, amit a karaktereim. Egy nőt szeretek, és ez az állandóság határozza meg az életem.
A hajdani 007-es fiai egyébként hasonlóan jóképűek, mint apjuk, ráadásul a színészkedéssel is kacérkodnak. A 12 éves Paris a papa kiköpött mása, másik közös gyermekük, Dylan pedig egy rövidfilmben fog szerepelni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.