Szakítópróba Szinetáréknál: elszakad egymástól a pár

Szinetár Dóra
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 19. 08:25
Szakítópróba előtt a Makranczi-Szinetár szerelmespár. A jelek szerint a Spirit Színházban játszottak együtt utoljára, Zalán ugyanis Székesfehérvárra szerződött, míg Dóra Pesten maradt.

Vidéken folytatja színészi karrierjét Makranczi Zalán. Szinetár Dóra sármos szerelmét Szikora János igazgató hívta a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatába, ahol a hírek szerint legalább két komoly szerep vár rá.

Az már most biztos, hogy Shakespeare: Lear királyában játszik majd együtt, többek között Cserhalmi Györggyel, Gáspár Sándorral. Emellett Bulgakov: Mester és Margarita című előadásában is biztosan számítanak rá. A fiatal színész számára ez komoly lehetőség, érthető, hogy azonnal igent mondott a felkérésre.

Makranczinak ezentúl komoly szervezőkészségre lesz szüksége, ha szerelmével, Szinetár Dórával is találkozni akar.

Dóri és Zalán közel egy éve alkot egy párt, a színészek a Mizantróp című előadás próbái közben szerettek egymásba. A színésznő szakított Bereczki Zoltánnal, de a színész sem volt egyedülálló, felesége és egy kétéves kisfia van. Románcuk ezért is kavart nagy vihart, a szerelmesek kaptak hideget-meleget a közvéleménytől.

Többek között ennek következménye az is, hogy megszűnt a közös munkájuk. Mint arról a Bors elsőként beszámolt – Perjés János a Spirit Színház vezetője azért vált meg tőlük, mert túl gyakran szerepelnek a magánélet okán a sajtóban.

Lapunk információi szerint, ha nem játszanak egy darabban, akkor nagyon kevés lehetőségük lesz találkozni, gyakorlatilag távkapcsolattá alakul a szerelmük. A színész tudja, nehéz időszak előtt áll, de bízik benne, hogy hivatása és magánélete sem szenved csorbát.

– Nagy megtiszteltetés, hogy a Vörösmarty Színház színpadán játszhatok, nagyon várom már a kezdést – nyilatkozta a teátrum következő évadát bemutató sajtótájékoztatón Makranczi. – Az biztos, hogy nem költözöm a városba, ingázni fogok ugyanúgy, mint a legtöbb kollégám. Kétségtelen, hogy a sok utazás miatt, főleg a próbaidőszakban nagyon elfoglaltak leszünk, leszek, igyekszem majd a lehető legjobban beosztani az időmet.

Kiváncsiak voltunk, hogy Szinetár Dóra nem félti-e kapcsolatát, de a színésznő nem kívánt nyilatkozni erről a témáról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.