Mádai Vivien újra randizik férjével. A műsorvezető és Dávid Bence, televíziós szerkesztő egy éve szakított, de hivatalosan nem bontotta fel házasságát. A jelek szerint igazuk volt, hogy nem hamarkodták el úgy, mint az esküvőjüket.
Vivien nehéz időszakot tud maga mögött, az RTL Klubból bő egy hónappal ezelőtt elküldték. A hírek szerint nem a szakmai felkészültségével volt gond, hanem a testsúlyával. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben Vivien alaposan kikerekedett. A pletykák szerint a súlygyarapodása összefüggésben volt magánéleti gondjaival, nevezetesen azzal, hogy alig nyolc hónapos együttélés után szakított a férjével.
A fiatalok az RTL Klub-ban ismerték meg egymást, mindketten a csatornánál dolgoztak. Szerelmük elsöprő erejű volt, alig hét hónap után egy közös nyaraláson, Miami tengerpartján mondták ki a boldogító igent, a család tudta nélkül. A villámesküvő ugyan roppant romantikusan hangzik, de később komoly gondokat okozott itthon
. Vivienéknek meg kellett ígérniük, hogy Magyarországon is tartanak egy pótlagzit. A tapasztalt szülők persze érezték, hogy egy ilyen elhamarkodott holtomiglan-holtodiglan sok baj forrása lehet, de a fiatalok ezt el sem tudták képzelni.
Az ősöknek sajnos igazuk lett, a sok munka és a kevés együtt töltött idő végül szakításhoz vezetett. Akkoriban úgy tűnt, hogy az elválás végleges lesz, de az elmúlt időszakban felröppentek pletykák a pár meghitt találkozóiról. Vivien már nem is titkolja, adtak egy újabb esélyt maguknak.
– A helyzet az, hogy Bencével tényleg jóban vagyunk, szoktunk találkozni is. Eltelt egy év a szakításunk óta, szerencsére nagyon normális a viszony köztünk. Jól érezzük magunkat egymás társaságában. Hogy mi lesz ebből, arról még korai beszélni, de jól alakulnak a dolgaink.
Most azonban nincs sok időm ezen agyalni, mert a munka frontján remek dolgok történnek velem. Befejeztem a szakdolgozatomat, és készülök a vizsgafilmem forgatására, májusban indul az m1-en a Legenda című műsorom, és emellett kaptam egy elképesztően hálás feladatot, én lettem a Magyar Nemzeti Múzeum sajtósa. Fantasztikus időszak áll előttem, és csak remélni tudom, hogy az örömömet lesz kivel megosztani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.