Hónapok teltek el azóta, hogy a sztárpár bejelentette válását. Mint arról lapunk is beszámolt, Szinetár és Bereczki tavaly nyáron szakított, mert a színésznő a Mizantróp című darab próbáin beleszeretett kollégájába, Makranczi Zalánba.
A hivatalos különválás ellenére Zoli és Dóri élete egy mederben folyik, hiszen van egy kislányuk, Zorka, illetve a mai napig kapnak megrendeléseket duettműsorukra. Zoltánt azonban most öt év után ismét egyedül láthatjuk a színpadon.
– Különleges koncertet adok május 5-én a MOM Parkban, amelynek a Börzdéj akusztik címet adtam, mivel születésnapom lesz – meséli lelkesen Bereczki Zoltán. – Elsősorban a hangzás lesz a fontos, hívtam ugyan sztárvendéget, Nikát, de nem show-műsort adok. Több stílus megszólal majd, lesz funky, s – ami újdonság – a dalok között szép számmal csendülnek fel lírai lassú számok. Kell a csend, mostanában azt vettem észre, hogy szükségem van rá ahhoz, hogy töltődni tudjak. Ez jelenleg egy ilyen korszakom, egy folyamat végén vagyok, lezárult az életem egy szakasza, talán ezért – utal a művész a válására.
Bereczki azt mondja, hogy az elmúlt években szinte megállás nélkül dolgozott, még nyaralni sem ment. Azt állítja, ilyet többé nem csinál.
– Az elmúlt időszak, az életemben történt változások ráébresztettek, hogy többet kell foglalkoznom magammal. Ez most a csendkorszakom. Idén mindenképpen elmegyek majd pihenni, a naptáramat is úgy osztottam be, hogy elutazhassak Spanyolországba.
Valamiért azon a vidéken tudok igazán feltöltődni. Egy jó bor, a tenger morajlása, és máris minden a helyére kerül a lelkemben. Nem vagyok vad típus, nem próbálom ki a vízi sportokat, inkább sétálós, szótlanul merengő fajta vagyok.
Itthon a szabad estéimen sokat vagyok a kislányommal és az édesapámmal is remek estéket töltünk együtt. Az energiáim az alkotásra és a családra koncentrálódnak, nem gondolkodom még új kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.