A hosszúra nyúlt téli tárolás után a napokban végre vízre tették Kóbor János hajóját.
Az Omega együttes énekese talán még soha nem várt annyit a vitorlabontásra, mint idén, hisz a viharos időjárásnak köszönhetően heteket csúszott a szezon beindulása. Mecky vasárnap délután a balatonaligai kikötőben fogadta munkatársainkat, akik megcsodálhatták harminchat láb hosszú, minden kényelmi eszközzel felszerelt, meglepő módon névtelen hajóját, ami ugyan már a vízen van, de kihajózásra még alkalmatlan.
– Körülbelül két-három hét, mire menetkész lesz. Polírozni kell, ellenőrizni a köteleket, takarítani – sorolta a teendőket a zenész, aki nem is akart addig a fedélzetre lépni, míg az nem pompázik eredeti állapotában.
– Sok jó dolog van az életben, az egyik a vitorlázás. Napfény, hullámok, nyugalom, plusz a nyílt vízen fesztelenül lehet strandolni – mesélt hobbijáról a híresség.
Kóbornak azonban nem sok ideje lesz a magyar tenger morajlását hallgatni, ugyanis az Omegára számos külföldi fellépés vár a nyáron, így minden pillanatot ki kell majd használnia a vitorlabontásra. Feleségével és kislányával, Lénával addig is áttette a székhelyét a Balatonra, de a tőzsgyökeres vitorlázó hírében álló Kóbor meglepő módon nem a hajóján rendezkedett be.
– Nem ott alszunk, pedig alkalmas lenne rá. Van itt a közelben egy teljes balatoni panorámát adó nyaralónk. Ennél szebb kilátást elképzelni sem lehet – áradozott a hetvenévesen is irigylésre méltó formában lévő zenész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.