Hajdú és Puzsér feljelenti egymást

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 27. 09:45
A kritikus szerint szólászabadság van, így azt mond Hajdú Péterről és családjáról, amit akar. Ő viszont azért akar feljelentést tenni, mert a műsorvezető megfenyegette telefonon.
Bors

Elfajult Puzsér Róbert és Hajdú Péter vitája, miután a kritikus Facebook-oldalán ismét támadásba lendült. Többek között Hajdú luxusvillájáról ír, valamint felesége hátsóját is a szájára vette.

Hajdú Péternél ez már kiverte a biztosítékot:

– Létezik ebben az országban egy alak, akit nem ismerek, munkásságáról annyit tudok, hogy a Budapest Tv-n vezetett egy telefonos műsort, amelyben primitív, minősíthetetlen stílusban beszélt a betelefonálókkal, majd pár hétig szerepelt az egyik tehetségkutató műsorban – idézzük Hajdú közösségi oldalát. – Valamiért a rög­eszméje lettem… Sérteget, gyalázkodik, bánt. Nemcsak engem, hanem már a feleségemet is, valamint imádott gyermekeimet. Itt és most, először és utoljára jelzem: az elmúlt időszak gyalázkodásait összegyűjtve, több polgári és büntetőpert indítunk egy Puzsér Róbert nevű szerencsétlen, önjelölt kritikus ellen – írta Hajdú.

A Bors megkereste a kritikust is, aki felkacagott, amint értesült Péter szándékáról.

– Ugyan már… Nevetségesnek tartom, hogy tegnap este még telefonon megfenyegetett, hogy szétb…a a fejem, ma meg ő akar perelni. Szerintem szólásszabadságban élünk, és én – vele ellentétben – nem sértettem törvényt. Ha veszíteni szeretne, nyugodtan pereljen be! – fogta rövidre Puzsér.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.