Dukai Regina hallássérült lett

halláskárosodás
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 25. 09:45
Maradandó halláskárosodást szenvedett Dukai Regina. Az énekesnő fülsiketítő hangerőben töltött el néhány órát, aminek következtében azóta is folyamatos fülzúgás gyötri.
Bors

Szteroidos kezeléssel próbálják megszüntetni Dukai Regina fülzúgását – eddig sikertelenül. Az egykori Ezüstlányt egy zajos koncertje óta kínozza az állandó hang, amelytől sokszor aludni sem tud.

– Számomra az jelenti a megnyugvást, ha hazaérek, és csöndben pihenhetek, de ez most nem megy. Borzasztóan zavaró ez a fülzúgás, de bízom a gyógyszeres kezelésben – kezdte Dukai Regina.

– Nem tudom, mi lesz, ha nem múlik el, de nem is akarok belegondolni, inkább kipróbálok minden gyógymódot ami javíthat a helyzeten. Gyógyteákat iszom, szaunába járok. Az egyik ismerősöm egy évig szenvedett tőle. Egyébként hihetetlennek tartom, hogy 2013-ban az orvostudomány nem tud konkrét gyógymódot erre a betegségre – háborgott az énekesnő.

– Az interneten is csak olyan javaslatokat találtam, hogy kapcsoljam be a ventilátort, mert a zörej tompítja a zúgást. Szörnyű, hogy a csend helyett csak egy magas sípoló hangot hallok a fejemben, és kizárólag televíziónézés közben tudok elaludni. 

Az énekesnő egyébként továbbra is fellép, de zajvédelmi eszközként átmenetileg fejhallgatóval a fülén. 

Ritkán sikeres a kezelés

A Borsnak nyilatkozó fül-orr-gégész szerint nem kizárt, hogy beigazolódik Regina félelme, és fülzúgása örökre megmarad.
– A tartósan 85 decibeles zajban dolgozók esetében kialakulhat zajártalom. A páciens állapotától függően számos módszer létezik a fülzúgás kezelésére, de annak során általában csak némi javulás érhető el. Sajnos az a legritkább, amikor vissza tudjuk hozni az eredeti állapotot.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.