Palotai Csaba 2003-ban Gordon Ramsay éttermében dolgozott, Londonban. A világot látott séf, aki szombat esténként a Viasat3 gasztrorealityjében tûnik majd fel, vegyes érzelmekkel gondol vissza a híres-hírhedt szakácsra.
– Valamivel több, mint egy évet töltöttem a főnöksége alatt. Jó volt vele dolgozni, rengeteget ellestem tőle, de voltak nehéz pillanatok – vallotta be Csaba. – Aki már látta Ramsay valamelyik műsorát, tudja, hogy nem épp a kifinomult stílusáról ismert. Olykor kitör belőle a vadállat, de szakmailag vitathatatlanul sokat tanultam tőle.
– Egyik alkalommal túlforraltam egy halhoz készülő mártást. Nagyon üvöltött, hogy ez ehetetlenül szirupos, és kidobatta velem a kukába. Egy életre megtanultam, hogy kell elkészíteni azt az ételt. Az elején sokszor előfordult ehhez hasonló – emlékezett a séf, akinek anyagilag nem érte meg a kirándulás.
– Az átlag londoni fizetéshez képest nem kerestem jól, ráadásul kezdetben szinte mindent meg kellett csinálnom, még kukákat is mostam. A tőle tanultakat azonban itthon is alkalmazom majd, nem véletlenül lett a műsor címe Az étterem harcosai.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.