Nagy Feró visszavárja Cipőt

Bódi László
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 01. 07:45
A Beatrice márciusi koncertjén egy Republic-dal is felcsendül. Nagy Feró így akar erőt adni barátjának, a kórházban életéért küzdő Cipőnek. A kómában fekvő énekes zenekarát meghatotta a gesztus.
B. M., B. B. B.

Szorgosan készülődik a harmincéves Beatrice zenekar a március 16-i, szülinapi koncertjére. A próbák hangulatát azonban az utóbbi napokban beárnyékolja a pályatárs, Cipő súlyos betegsége. Nagy Ferót és zenésztársait ugyanis több mint húszesztendôs barátság fűzi a Rebublic frontemberéhez, Bódi Lászlóhoz.

– Még van egy halvány reménysugár, még nem szabad feladnunk! A koncerten is eljátszunk egy Republic-dalt, de még nem tudjuk, melyiket. A számmal szeretnénk üzenni Cipőnek, hogy visszavárjuk. Zenével küldünk neki erőt. És bár a helyzet rettentően szomorú, úgy gondolom, egy rocksztárnak vidám slágert kell énekelnie – fejtette ki a Beatrice frontembere.

Feró elárulta azt is, hogy amint megtudta, Cipő kómában fekszik, azonnal hívta a Republic menedzserét. – Megkérdeztem Abella Miklóstól, hogy meglátogatha-tom-e Cipőt, de azt mondta, ne menjek be, mert csak elkeserednék. Én láttam édesanyámat a halálos ágyán feküdni, kegyetlen volt. Nem akartam látni, amint a barátom az ­éle­téért küzd – mondta elfúló hangon Feró.

Együtt érez a szakma a nagybeteg énekessel 

A Republic menedzsere nagyra értékeli Feróék gesztusát. – A Beatricét pokolian szeretjük és tiszteljük. A Republic indulásakor közösen léptek színpadra, Cipőék voltak a vendégzenekar. Ez egy huszonhárom éves történet, szoros és mély emberi barátság alakult ki a két zenekar között.

Nagy tisztelettel köszönöm nekik ezt a gesztust, de nem csak nekik, az egész magyar zenésztársadalomnak, hiszen többen is jelezték, hogy a koncertjeiken egy-egy Republic-dallal megerősítik: várják vissza Cipőt – mondta a Borsnak Abella Miklós menedzser. A Bors kérdésére hozzátette: a már meghirdetett Republic-koncerteket új időpontban tartják meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.