Celeb

Istenes Bencére cserélik Balázst

B. B. B.

Létrehozva: 2013.03.29.

Ki fogja vezetni az X-Faktort, miután Ördög Nóra szülési szabadságra ment? Sokak szerint ez nem kérdés: ha férfit választanak, Sebestyén Balázs. A Bors azonban úgy tudja, Istenes Bence a befutó.

Lapunk információi szerint – sokak meglepetésére – nem Sebestény Balázs lesz Magyarország legnagyobb tehetségkutató műsorának a házigazdája,
hanem Istenes Bence, akit már korábban is az utódjaként emlegettek.

Az ifjú tévés titán ugyanis hasonlóan tehetséges, és ugyanolyan keményen megdolgozik a sikerért, mint Balázs, így az RTL Klub nem vállal nagy kockázatot azzal, hogy rábízza legnézettebb műsorát, az X-Faktort. Úgy tudjuk, ha társa is lesz, Lilu kap lehetőséget.

Schiwert-Takács László, a produkció kreatív főszerkesztője egyelőre meglehetősen titokzatosan nyilatkozott.

– Még semmilyen döntés nem született, tehát szó nincs arról, hogy bárki bárkit letaszítana a trónról. A találgatások már hetek óta tartanak a témában, hallani lehetett már Sebestyén Balázs és Stohl András nevét, mások szerint még az is felmerült, hogy Ördög Nóri az élő adásokra visszatér a szülési szabadságról.

Szóba hozták már Istenes Bencét is, mint műsorvezető-jelöltet, de megerősíteni még semmit nem tudok, mert hangsúlyozom, még nem született végleges döntés a kérdésben. Amíg véget nem ér a Szombat esti láz, addig biztosan nem tudunk ezzel kapcsolatban konkrétumot mondani – mondta lapunknak a szakember, aki egyébként felkészült műsorvezetőnek tartja Istenes Bencét.

Az álszerénységgel nem vádolható Bence sincs más véleményen.

– Nem szeretném sem megerősíteni, sem cáfolni a hírt. Nagyon örülnék, ha én kapnám a feladatot, nyilván azért dolgozom lassan öt éve ilyen keményen, hogy egyre feljebb kerüljek – árulta el Bence, aki a közelmúltban A Kód című műsor felvételén már úgy csipkelődött a műsort vezető Balázzsal, mintha előre látta volna, hogy hamarosan a helyére lép.

– Sokáig vártam egy válasszal, Balázs pedig közölte, elmegy pihenni, amíg gondolkodom. Erre azt feleltem, hogy hamarosan lesz időd sokat pihenni. Balázs csak nevetett, nem tudott rá mit mondani, ő is tudta, hogy ez vár rá – mondta Bence.

A huszonöt esztendős műsorvezető egyébként nem ért egyet azokkal, akik minduntalan Balázzsal rokonítják.

– Régen bírtam Balázst, de sokat változtam, és ő is sokat változott, így ma már egyáltalán nem hasonlítunk egymáshoz. Aki jobban ismer, az pontosan tudja, hogy ég és föld vagyunk. Más a mentalitásunk, a hozzáállásunk.

Legutoljára Náray Tamással beszélgettünk erről. Ő azt mondta, hogy engem nemhogy egy napon, de még egy univerzumban sem lehet emlegetni Balázzsal, annyira mások vagyunk. Remélem, ezt lesz alkalmam a nézőknek is bebizonyítani – tette hozzá Bence, akinek kétsége sincs afelől, hogy megállná a helyét az X-Faktor házigazdájaként.

– Igen, meg tudnám csinálni, de csakis az RTL-es szakemberek segítségével. Egy műsorvezető akkor tud igazán sikeres lenni, ha egy jó csapat áll mögötte. De ami a személyemet, a karakteremet illeti, már régóta kész vagyok vagy soha nem leszek, hisz azon nem tudok változtatni. Azóta ilyen vagyok, mióta megszülettem – jelentette ki játékos hetykeséggel Istenes.

Sebestyén Balázs nem kívánt nyilatkozni a témáról.

Adél bízik párja sikerében 

A jelenleg még a Szombat esti láz parkettjén vitézkedő Bence barátnője, Csobot Adél természetesen drukkol a fiúnak.

– Ha valóban felkérik, nyilván nagyon büszke leszek rá, és örülni fogok a boldogságának – mondta lapunknak Csobot Adél, Bence barátnője, aki bízik abban, hogy ha szerelme megkapja majd a hőn áhított műsorvezetői posztot, akkor sem változik kettejük közt semmi. – Eddig is pörgős volt az életünk, szerintem nem lesz gond – mondta Adél.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998011
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998011
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték