Az immáron Majoros Hajnalka nevet viselő gyönyörű modell nemrégiben bizonyította, hogy igenis zenei pályára termett, amikor Majka Ha menni kell című számában énekelt.
– Eredetileg egy kórust terveztek, de aztán nem tetszett nekik valamiért, én pedig éppen helyben voltam, dúdolni kezdtem, és Petinek bejött a dallam, amit kitaláltam – árulta el Majka kedvese, aki annyira felbátorodott a dicsérettől, hogy most saját albumot tervez.
– Már készülnek a dalok és a szövegek is! Szerencsére sok profi ismerősöm van, aki tényleg segít. Akikkel korábban dolgoztam, kihasználtak, nem kerültem jó kezek közé. Csak adtak egy dalt és egy baromi rossz, sablonos szöveget, amiről úgy gondolták, hogy velem el lehet adni – utalt Dundika arra az öt évvel ezelőtti hamvába holt próbálkozásra, amikor többek között a „Csak rázz fel!” című dallal próbált betörni a poppiacra.
– Most nem így lesz, harminc felé rájöttem, hogy csak akkor van esélyem, ha tényleg igényes a zene! – határozta el magát a Szombat esti lázban tánctudását is megvillantó Dundi. A 29 éves édesanya a Borsnak azt is elárulta, hogyan segíti őt tanácsaival Majka.
– Adok a véleményére, mert ért a zenéhez. Amikor először meghallgatott, azt tanácsolta, hogy ne hajlítgassak annyit, ne legyek Caramel – nevetett Dundi, majd hozzátette, egyelőre nem terveznek ugyan párjával közös számokat, de nem tartja rossz ötletnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.