Cseke Katinkát cserbenhagyták

A Nagy Duett
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 21. 09:45
A színésznőnek egyedül kell felkészülnie a SuperTV2-n futó A Nagy Duett következő adására. Kökény Attila ugyanis épp a véghajrában repült Olaszországba a családjával, így az összes énekpróbáról lecsúszott.

Kökény Attila hónapokkal ­ez­előtt foglalta le a római utat, akkor még nem sejtette, hogy itthon is helyt kell állnia – pedig Katinkával most kéne a legtöbbet kihozni magukból, amikor versenytársaik mindent elkövetnek a jövő heti döntőbe jutásért.

– Várom, hogy Attila kipihenje magát, és visszajöjjön hozzám. Remélem, tripla annyi energiát ad majd bele, mint eddig – mondta a Borsnak Katinka, aki jelenleg a Cotton Eyed Joe című dal soraival küzd.

Attila egyébként a múlt heti adás után repült el, és szerda este landol Budapesten.

– Az a baj, hogy számtalan ötletem lenne a koreográfiára, de nem tudom vele egyeztetni. Néhány SMS-t váltottunk, azt írta, jól érzi magát, és majd jön – kesergett a színésznő, aki reméli, hogy Attila távolléte nem nyomja rá a bélyegét a vasárnapi produkciójukra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.