Alaposan átrendeződött a nagylemezek MAHASZ listája az utóbbi napokban: a top 40 között összesen tizennégy Republic-lemez található.
A jelek szerint, mióta a költészetbe forduló, érzelmes dalokat szerző és éneklő Cipő elhunyt, minden kelendő, ami hozzá és zenekarához kötődik. A ma már rockzenei klasszikusnak számító korai albumokat ugyanúgy vásárolják, mint a válogatáslemezeket, vagy a legutóbb megjelent albumot.
Vagyis a boltokba betérők mindent megvesznek, ami esetleg hiányzik a gyűjteményükből. Ezt tapasztaltuk a Mammut bevásárlóközpont elektronikai áruházában is, ahol a Republic címke alatt már foghíjas tárolóból válogattak a vásárlók.
– Valóban, Cipő halála jelentős érdeklődést generált, a korábbi albumok iránt is nagy az igény – mondta a Borsnak Jeszenszky Zsolt, a MAHASZ sajtókapcsolatokért felelős munkatársa, aki kérdésünkre elmondta, általános jelenség, hogy egy nagyobb művész elhunyta után megnő az érdeklődés a munkássága iránt.
– Zámbó Jimmy halála után hónapokig az ő lemezei uralták a slágerlistákat. Legutóbb Cseh Tamás halálakor volt feltűnő, hogy a lemezei jobb helyezéseket értek el, mint életében.
A Republic tagjait meglepte a konjunktúra híre.
– Erről még nem hallottam, de nem csodálkozom rajta – kommentálta Halász Zoltán, a zenekar sajtósa.
Megkerestük az EMI Music lemezkiadót, amely a Republic albumait gondozza, a cég képviselője nem nyilatkozott, de úgy tudjuk, hogy a hatalmas érdeklődés ellenére még nem kellett utánnyomni a lemezeket. Ha az érdeklődés nem apad, akkor azonban ez némelyik album esetében elkerülhetetlen lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.