Szúnyognak sem tud ártani Steiner Kristóf

buddhizmus
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 15. 11:45
A földöntúli tanok egyre több embert érdekelnek hazánkban, és persze a sztárokat sem hagyják hidegen. E heti sorozatunkban utoljára Steiner Kristóf spirituális oldalát mutatjuk be.
Ferenczi Fruzsina

Steiner Kristóf szülei hippik és útkeresők voltak, sokat foglalkoztak jógával, kabbalával, érdekelte őket az indiai kultúra is, így fiuk lényegében belecsöppent a spirituális környezetbe.

– Buddhista szellemben nevelkedtem, a mai napig nem csapok le egy szúnyogot sem, és szigorúan vegán vagyok. Tehát nem eszem sem húst, sem tojást, sem tejterméket. Négy- évesen találkoztam a dalai lámával először Svájcban, később a szüleim megvásárolták Magyarország első buddhista meditációs központját Tar községben, amit Őszentsége avatott fel.

- Mire oviba mentem, számomra a reinkarnáció és a karma törvénye olyan természetes dolog volt, mint ahogy reggel fogat mosok – mesélte lapunknak Kristóf, aki édesapjával együtt kiment Indiába egy zarándokútra is. A 31 éves műsorvezető-újságíró később rátalált saját útjára, a kabbalára, amit a zsidó vallás misztikus változataként tartanak számon.

– Mint minden gyerek, úgy éreztem, hogy szükségem van egy saját útra. Négy évvel ezelőtt, amikor kiköltöztem Tel-Avivba, első utam a Kabbala Központba vezetett. Nem titok, hogy mindig nagy Madonna-rajongó voltam, aki kabbala hívő és az ő tanára tartott ott egy előadást, ami teljesen lenyűgözött – emlékezett vissza első benyomásaira a Lélekbonbon szerzője.

– A legfontosabb az embernek arra emlékeznie, hogy a Fény folyamatosan bennünk van és ha erre gondolunk, akkor a legreménytelenebbnek tűnő helyzetet is lehetőségként tudjuk megélni. A kabbala szerint minden típusú élvezet a Fény megnyilvánulása a Földön – a szerelemtől az evésen át a szexig, és mindent meg lehet közelíteni spirituális oldalról: a szeretkezésben például fontos, hogy ne a saját, hanem a partnerünk öröme legyen számunkra az első.

- Érdemes pénteken sort keríteni rá, mivel ez különleges energiájú nap: olyan, mintha egy kozmikus kapu nyílna meg az emberek számára, amikor napnyugtakor megkezdődik a Sabbath – magyarázta Özge kutyus gazdája lapunknak, aki különleges csodákat is megélt már.

– Mama halálával kapcsolatban is voltak különleges élményeim. A temetésén mama hamvait leúsztattuk a Margit-szigetnél, én pedig a Dunára dobtam a csokromat, ami több tucat ember szeme láttára elkezdett az árral szemben úszni. Ehhez kapcsolódik az a történet, amikor Buddha lement a folyópartra és azt mondta, hogyha ez a csésze az árral szemben úszik, akkor eljut a megvilágosodáshoz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.