Kórházba szállították Cipőt

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 16. 07:25
Újra kórházba került Cipő, a Republic együttes népszerű énekese. Egyelőre senki nem nyilatkozik az egészségi állapotáról, de közismert, hogy a rocker korábban szívpanaszokkal küzdött.
GYLF, ozs

Újra kórházba került Cipő, alias Bódi László – értesült a Bors. A Republic együttes 47 éves énekesét tegnap hajnalban kellett beszállítani az egyik fővárosi egészségügyi intézménybe. A zenekar vezetőjét hiába kérdeztük a történtekről, sajtófőnöke azonban röviden tájékoztatta lapunkat.

– Én is úgy tudom, hogy kórházba vitték. Egyelőre nem tudok róla többet. Abella Miklós menedzser délután bent volt nála, tőle többet tudhatnak meg – mondta Halász Zoltán, aki a zenekar sajtóügyeit intézi.

Tegnap este hiába hívtuk a menedzsert, nem vette fel a telefonját. A sajtóstól arról is érdeklődtünk, hogy mi lesz a sorsuk a február végén megjelenő új Republic-albumot népszerűsítő koncerteknek.  – Szerintem a lemezbemutató koncertsorozat nincs veszélyben – hangzott a válasz.

Ismert, hogy Cipő három és fél évvel ezelőtt műtéten esett át, koszorúér-betegsége miatt egy fémhálót ültettek be a szívébe. Mint a Borsnak korábban elmondta, komolyan megviselte ­éle­té­nek ez az időszaka.

– Hogy tisztázzuk, nem a médiafelhajtás zavart, ami az „új szívem” körül kialakult, hanem az, amit fizikailag éreztem: beteg vagyok. De elmúlt. Immár tudom, hogy életem végéig gyógyszereznem kell magam, de akkor mi van? Az orvosom szerint bírom a megpróbáltatásokat – nyilatkozta másfél éve az énekes, akinek gyors felépülését felesége és két lánya várja a ­leg­jobban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.