Kapkodnak Debreczeni Zita után

fotózás
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 19. 07:55
Néhány hónap alatt az egyik legkeresettebb divat­fotós lett Debreczeni Zita. Az egykori modell kamerája előtt sorban állnak a lányok és a kisgyermekes anyukák.
B. M.

Egymásnak adják a kilincset Debreczeni Zitánál az ügyfelek, akik a modellből lett fotóssal akarnak dolgoztatni. A lányoknak, akik portfóliót szeretnének készíttetni vagy csak a barátjukat meglepni egy-egy jól sikerült képpel, sok esetben hónapokat kell várniuk, hogy időpontot kapjanak Zita stúdiójába.

Ráadásul Debreczeni egyik fotója hamarosan megjelenik a brit Vogue-ban is. Zita annyira népszerű fényképész lett, hogy ma már biztos megélhetést biztosít számára egykori hobbija. A Borsnak új életéről számolt be a barna hajú szépség.

– Egy divattervező lány lehetőséget kapott, hogy a ruháját bemutassa a világhírű magazinban, és engem kért meg a kép elkészítésére. Nagyon megtisztelő – mondta a Borsnak Debreczeni Zita, aki úgy érzi, megtalálta igazi hivatását. – Hála istennek, rengeteg munkám van. Nagy szerelmem a babafotózás, ilyenkor általában fél napra beköltözöm a családhoz, és követem a kisbaba minden mozdulatát.

- Ott vagyok, amikor ásít, eszik, grimaszol. Imádom a gyerekeket, szeretek velük játszani, és kikapcsol ez a munka. Jó, hogy kikerültem az ismertségből egy úgymond normálisabb életbe – mondta Zita, aki már nem is nagyon vállal modellmunkákat.

– Egyedül a Sugarbird kapcsán lépek a kifutóra, és nagyritkán egy-egy felkérésnél háziasszonykodom. Az életemet most már kitölti a fotózás. Lányokról készítek portfóliókat vagy éppen reklámkampányokhoz. Úgy gon­dolom, nagyon sokat kell tanulnom erről a szakmáról, vannak technikák, amelyek még idegenek számomra. Addig nem is ejtem ki a számon, hogy fotográfus vagyok, amíg nem lesz diploma a kezemben.

- Egyelőre mindössze egy olyan embernek gondolom magam, aki szeret fényképezni – tette hozzá az egyori modell, aki egyébként a Budapesti Kommunikációs Főiskola fotográfia szakára jár, és fél éve van még ahhoz, hogy hivatalosan is diplomás fotográfusnak mondhassa magát.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.