Baldwin leribancozta a lányát

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 10. 13:45
Hollywoodi sztárnak lenni álom ugyan, de embert próbáló feladat is. A csúcson maradásnak, a túlélési harcnak, hajszának számos esetben a család látja kárát. Mindenekelőtt a gyerekek.
Bors

Douglas veszélyben

Cameron Douglas sorsa sem véletlenül alakult tragikusan. Tizennégy éve annak, hogy Michael Douglas 35 éves fia folyamatosan a börtönöket járja. Kábítószer-fogyasztásért és -terjesztésért 2010-ben ítélték öt év börtönre, aminek örülni kellett, hisz szabtak már ki életfogytiglanit is ilyesmiért.

Csakhogy Cameron a sitten is drogozott, s büntetését újabb négy és fél évvel fejelték meg. A napokban terjedt el a híre annak, hogy odabent az élete is veszélybe került. Tudniillik kihallgatása során a fiú simán elárulta a terjesztők nevét. Ezt persze a börtönben nem veszik jó néven, s megverésére százdolláros jutalmat tűztek ki, így nem csoda, hogy törött lábbal és ujjal került a gyengélkedőre. Azóta magánzárkában ül. Leghamarabb 2018-ban szabadulhat.

Világhírű apja beismerte, hogy őt is felelősség terheli fia életvitele miatt. „Nem voltam jó apa, illetve ha most így visszagondolok, igazán apa sem voltam. Mondhatnám úgy is, hogy a fiamnak mindene megvolt, csak apja nem. Amikor Cameron megszületett, a karrierem éppen felszállóban volt, a gyerekre szinte nem volt időm. Nagyapja háromszor többet foglalkozott vele, mint én. Nem tudom, egyszer majd egyenesbe jön-e az élete, de azt igen, hogy ha én segíthetnék rajta, mindent odaadnék érte” – mesélte egy londoni rádióinterjúban tavaly a sztár.

Pokollá tette lánya életét

Kevésen múlott, hogy az egykori szívtipró, Alec Baldwin elveszítse gyönyörű lányát, Irelandet, aki nem csak édesanyja, Kim Basinger szépségét, hanem érzékenységét is örökölte.

A ma hatvanéves amerikai színésznő és Baldwin lánya tízéves volt, amikor a sztárszülők elváltak, s ezzel ádáz küzdelembe csöppent bele. Sem apja, sem anyja nem akart lemondani a felügyeleti jogról, úgyhogy eszközökben nem válogatva küzdöttek Irelandért.

Kim végső elkeseredésében kiszivárogtatta exférje egyik hangüzenetét. Az agresszív természetéről hírhedt Baldwin ugyanis egy alkalommal dührohamot kapott, miután nem tudta a kislányt elérni a megbeszélt időpontban telefonon.

Ordított vele, és goromba, agyatlan kis disznónak, ócska ribancnak nevezte őt, volt feleségét pedig bunkó, elviselhetetlen nőnek hívta, akinek majd jól „szétrúgja a valagát”.

folytatjuk

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.