Zsófi is búcsúzik a Jóban Rosszbantól

baba
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 18. 11:45
A színésznô Kembe Solertől várja második babáját, ezért izgalmas fordulatot vesz a sorozat. Hiszen valahogy ki kell írni őt a történetből.
Szrjeborni Bianka

Amire a Jóban Rosszban című sorozat Veronkája vágyik, az alakítójának, Kondákor Zsófinak a való életben megadatott: Kembe Sorellel közös gyermekét hordja a szíve alatt. A baba érkezése mindkettőjük életét megváltoztatja, és a színésznő karakterének sorsát is újra kell gondolniuk a forgatókönyvíróknak. Máris elkezdődött a találgatás, hogy az örökbefogadást fontolgató Veronka miként távozik a sorozatból.

– Örülünk Zsófi és Sorel boldogságának, de természetesen ilyenkor azonnal elkezdünk dolgozni azon, hogyan oldható meg az adott karakter sorsa a sorozatban. Horváth Veronka kapcsán több verzió is felmerült már bennünk, de nincs még kiforrott megoldás. Annyit azonban elárulhatok, hogy izgalmas fordulatokkal búcsúzik majd a sorozattól. Hogy miként távozik és esetleg visszatérhet-e, az jelen pillanatban még számunkra is kérdés – válaszolta a Borsnak Nagy Tamás, a sorozat producere.

Egyelőre nem tudni, Zsófi a terhesség hanyadik hetében jár, de szép lassan gömbölyödni kezd a po­cakja, így nincs sok idejük az íróknak arra, hogy újra felforgassák a Csillagvirág Klinika életét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.