Bárki hallhatta, ahogy Baukó Éva a Radio Face „Face Night Show” című műsorának szüneteiben élete legnagyobb titkairól beszél. Éva a hét elején volt a műsor vendége, amelynek a szintén egykori valóvilágos Dukai Gergő a műsorvezetője.
Éva olyan jól érezte magát a stúdióban, hogy kettő helyett majdnem négy órán át ült a mikrofonok mögött, és teljesen kitárulkozott: mesélt arról, hogyan kezdett ki vele egy híres tévés, hogyan verte meg VV Anikót, és több botrányát is felelevenítette.
– Amióta elköltöztem és megszabadultam a zaklatóimtól, nagyon jól vagyok. Hét napja nem is ittam, úgyhogy megpróbálok egyedül meggyógyulni – válaszolta Éva arra a kérdésére, hogy valóban elvonókúrára adja-e a fejét.
– Rendszeresen találkozom a pszichiáteremmel is minden héten. Már szinte a barátom, nem is az orvosom – magyarázta.
Feltehetően azonban egy dolog elkerülte a figyelmét a borzas hajú lánynak: a Rádió Face műsorát az interneten is lehet követni, utóbbinál pedig online is nézhető a stúdió. Éva azt hihette, hogy a hangot nem közvetítik, és ezt hitte a műsorvezető Dukai Gergő is, amikor kötetlen beszélgetésbe bonyolódtak a zenei blokk alatt. Ám mindketten tévedtek.
Éva minden titka élő egyenesben landolt annak, aki az online verzióra kapcsolt. A Borshoz is eljutott egy olyan felvétel, amelyet a rádió egyik hallgatója rögzített a számítógépe segítségével.
– Három éve vagyok pánikbeteg, amióta megerőszakoltak. Mindegy, erről nem akarok beszélni, mert rossz emlék – árulta el a stúdióban jelen lévő Dukai Gergőnek, és egyéb titkairól is bátran mesélt.
Bevallotta, tizennyolc és húszéves kora között kábítószerezett, és gyakorlatilag mindent kipróbált, a sokat kritizált Barna Barnabás klipjébe háromszázezer forintért ment el táncolni, VV Cristofel a nemi szervéről készült fotósorozatot mutogatta neki a telefonjában, és híres szeretőiről is beszámolt.
Dukai Gergő megdöbbenéssel értesült lapunktól arról, hogy minden beszélgetésüket hallotta az, aki a műsort a világhálón nézte.
– Jézusom, ez nagyon kínos, azt hittem, hogy az online adás csak képet közvetít, hangot nem – mondta a Borsnak Gergő. – Nagyon jól elbeszélgettünk, de ezeket azért nem szerettük volna kifelé kommunikálni – tette hozzá Gergő.
Természetesen a „vágatlan” internetes rádióadásról szerettük volna megkérdezni Évát is, de lapzártánkig nem tudtuk elérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.