Világsztár lesz a magyar modellből

Leonardo DiCaprio
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 24. 09:45
Palvin Barbara egyre több híresség oldalán pózol. A fiatal lány korábban azt mondta, szeretne a kifutóról a filmiparba kerülni.
Bors

Az alig húszéves Palvin Barbara tegnap feltöltött a világhálóra egy képet, melyen Reese Witherspoonnal mosolyog.

Elképzelhető, hogy a szépség tudatosan pózol a színésznővel, hiszen az elmúlt hetekben több sztárral is megörökíttette magát – Justin Bieberrel készült képe november elején világszerte megjelent, és Selena Gomez esetleges utódjaként emlegették a modellt.

Az ominózus kép óta Barbi már Leonardo DiCaprio oldalán is domborított, a közös fotó alá pedig csak ezt írta: „Leo” – azt azonban nem kommentálta, hogy hol talákozott a Titanic sztárjával.

A tudatosság azért is feltételezhető a lányról, mert egy korábbi nyilatkozatában már utalt arra, hogy szíve szerint Osvárt Andrea nyomdokaiba lépne, azaz a kifutóról egyenesen a filmipar felé venné az irányt.

Ráadásul ezt sem mindennapi ­körül­mények között vallotta be, hanem amikor Steven Spielberg felfigyelt rá egy rendezvényen, és megkérdezte tőle, hogy volna-e kedve színésznőként is bemutatkozni.

– Nem mondtam egyből, hogy igen, mert az túl nyomulós lett vona, de elgondolkodtam az ajánlaton, hiszen mindenkit érdekel a színészkedés – mondta Palvin egy interjúban.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.