Tóth Gabi: meg fogom oldani ezt a feladatot is

Tóth Gabi
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 14. 08:45
A színésznőnek szegődött Tóth Gabi fáradt az egész napos színházi próbák miatt, de élvezi az új kihívást. Nem gondolta, hogy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét, amikor elfogadta a Győri Nemzeti Színház felkérését.
ozs

Keményebb dió a színház világa Tóth Gabi számára, mint ahogy képzelte. Az énekesnő egy hete költözött Győrbe, hogy megkezdje a közös próbákat a Győri Nemzeti Színház társulatával a Finito című komédia márciusi premierjére.

– Sokkal nehezebb, mint amire számítottam, ettől függetlenül egész jól mennek a dolgok, készülök ezerrel. Reggel tíztől este hatig próbálunk, fáradt vagyok, sok mindenre kell odafigyelni, egész más történet ez, mint a popszakma. De meg fogom oldani ezt a feladatot is, mindig mindent megoldok – mondta a Borsnak Gabi, aki úgy érzi, az első, de legnehezebb akadályt már sikerrel vette: befogadták új kollégái.

– Nagyon örülök, hogy ilyen kedvesek velem, annak ellenére, hogy ez egy zárt közösség, nem könnyen engednek be maguk közé akárkit. Velem mégis segítőkészek és nyitottak – magyarázta az énekesnő.

Mivel Gabi vidéken töltötte a gyermekkorát, nem okozott számára nehézséget felvenni Győr városának ritmusát, egyedül a helyi boltok nyitvatartásával nincs kibékülve.

– Jó itt élni, de azért esténként kissé csalódott vagyok, mert mire végzek a próbával, minden üzlet bezár. Egyébként nem vagyok olyan messze Budapesttől, egy óra alatt ott tudok teremni. Nagy örömömre Bodza kutyám is itt él velem, és nagyszerűen érzi magát – újságolta Gabi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.