Szinetár Dóra lenne a legjobb Dopemannek

A Nagy Duett
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 17. 08:45
Dopeman hamarosan főműsoridőben sokkolja a tévénézőket A Nagy Duett új szériájában. Még az is lehet, hogy Szinetár Dóra segítségével mutatja meg énektudását.
O. Zs.

Dopeman lesz az egyik nagy dobása a A Nagy Duett februárban induló szériájának a Super TV2-n. A műsorban a rapper nemcsak énekelni fog, hanem zeneileg is belefolyik a saját produkciójába.

– Sikerült olyan megállapodást kötnöm a műsor készítőivel, hogy engem énekelni tanít a párom, én pedig zeneileg kezelem a duettszámunkat – árulta el a Borsnak Pityinger László, aki még nem döntötte el, melyik énjét vegye elő, amikor produkcióit látván a zsűri rajta köszörüli a nyelvét.

– Gondolkodom még, hogy emberközelit alakítsak, vagy elszálljak magamtól. Az is lehet, hogy a kettő között fogok evickélni. Érdekes dolog lesz a pályatársaim kritikáit hallgatni – morfondírozott Dopeman, aki örül, hogy végre ország-világnak megmutathatja, hogy énekelni is tud.

– Előzetes tárgyalások alapján úgy tudok működni majd ebben a műsorban, hogy vicces is legyen, és még nekem is tetsszen, amit csinálok. Ráadásul nem fizetnek rosszul, de azt gondolom, hogy a nagy duettes szereplésem után még jobban fognak fizetni.

Dopeman azt nem akarta elárulni, ki lesz a párja. Az köztudott, hogy a profi hölgyek: Szulák Andrea, Király Linda és Szinetár Dóra lesznek. A rapper elmondta lapunknak, hogy a három énekesnô közül Király Linda stílusa áll hozzá a legközelebb.

Ám a legnagyobb show-t valószínűleg Szinetár Dórával készítené, mivel a szabadszájú rapper és a visszafogott musicalszínésznő ellentétes karaktere érdekes szituációkat teremthet. De az is lehet, hogy a negyedik – még nem publikus – énekesnővel kerül össze. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.