Nacsáék gyorsan elválhatnak

Nacsa Olivér
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 07. 08:45
Nézettségi rekordot döntött a Nacsa–Bagi páros szilveszteri műsora, a Szálka. Olivér mégsem maradéktalanul boldog, mert továbbra is kérdéses, hogy sikerül-e megmentenie a házasságát.
B. M.

Kivel szilveszterezett?

Kellemes társaságban töltöttem a szilvesztert a barátaimmal és kollégákkal egy ’20-as és ’30-as éveket idéző bulin.

Volt valamilyen év eleji fogadalma?

Nem nagyon volt, talán annyi, hogy megpróbálom tartani a súlyomat. Tizenhat kilót fogytam az elmúlt időszakban. Egyébként pedig nagyon jól indult az év, ugyanis a Szálka című műsorunk minden nézettségi rekordot megdöntött szilveszterkor. A Magyar Televízió történetében még fordult elő, hogy az RTL Klubot és a TV2-t is megverte volna, ahogyan az sem, hogy 1,5–2 millióan néznek egy műsort a közszolgálati tévén.

Kaptak bármilyen jutalmat ezért?

Erről nem beszélhetek, de mi nem a Magyar Televízióval, hanem a gyártó céggel állunk szerződésben. Annyi biztos, hogy mindkét cégnél megbecsülnek minket. Most egyébként téli szünetet tart a műsor, februárban forgatunk legközelebb.

Mivel tölti ezt az időszakot?

Egyészt Ivánnal (Bagi Iván – a szerk.) szeretnénk bemutatni egy önálló estet a volt Mikroszkóp Színpadon. Remélhetőleg tavasszal, legkésőbb ősszel sor kerül rá. Egyéb terveim is vannak. Vadász Dániellel, az Operettszínház vezető tenoristájával tervezünk egy olyan nyári koncertet, amely az operettet és a magyar komolyzenét népszerűsítené. Elkötelezett híve vagyok ezeknek a műfajoknak, az a célunk, hogy az országban is minél szélesebb körben elfogadtassuk. Dániel barátommal leszünk a producerek, s ő foglalkozik a zenei és a szakmai ügyekkel.

Köztudott, hogy Zsuzsannával kötött házassága válságba került. Sikerült az ünnepek között találkozniuk, és tisztázniuk, mi lesz a házasságuk sorsa?

Igen, megtörtént a tisztázó beszélgetés, de arról, hogy ennek mi lett az eredménye, nem szeretnék beszélni.

Akkor tehát nincs válasz arra, hogy válnak-e, avagy sem?

Egyelőre nincs.

Igaz az, hogy ha válásra kerül sor, akkor a vagyonon biztos nem fognak vitázni, mert nincs sem közös házuk, sem közös autójuk, mivel kapcsolatuk alatt külön kasszán voltak?

Nem voltunk külön kasszán, de mindketten saját lakást hoztunk a házasságba. Ha válásra kerül sor, nem lesz min vitáznunk. Korrekt a viszony Zsuzsa és köztem.

Hogy van lelkileg? Nyilván egy magánéleti válság feldolgozása sok időbe telik.

Jól vagyok, köszönöm. Nagy reményekkel kezdem az évet. Több fronton harcolok, több fronton dolgozom, s remélem, sikerül megnyerni a csatákat, hogy aztán az év végén elmondhassam: megnyertem a háborút is. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.