Igaz, összesen két próba állt a feketehangú énekesnők rendelkezésére, így az is csoda, hogy egyáltalán el tudták énekelni a halott király slágerét, a Szemeddel látsz című dalt, bár néhol – akárcsak a versenyzőknél ezen az estén – becsúsztak hamis hangok is.
Az énekesnők mindezek ellenére remeknek értékelték az előadást. – Gigi jól érezte magát, jó dal volt, amiben lehet nagyot énekelni – mondja a fiatal lány menedzsere, Sárdi Mariann. – Gigi nagyon szépen megoldotta ezt a dalt, megugrotta Jimmy magasságait – vélekedett.
– Egyszer én, egyszer Gigi, egyszer a zenekar rontott, ezért kellett ilyen sokszor ismételni – mondja Mariann. – Ennek ellenére jól éreztem magam benne, és így volt ezzel a többi szereplő is. Valóban igen kevés időnk volt próbálni, úgy gondolom, ahhoz képest pedig mindenképpen jó kis előadás volt. Legalábbis a nézők hozzám eljutott véleménye szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.